Amikor az embert megfertőzik egy vírussal, az általában rosszat jelent. Megfázás, tüsszögés, köhögés, hasmenés, sorban állás a doktornál, aztán lassú gyógyulás - vagy rosszabb esetben mondjuk, mutánssá változol és fejbe lő egy amerikai kommandós. Hayden Tenno, az elit „black ops" titkos ügynök azonban egész „jól járt" vele: nőtt a kezén egy óriási dobópenge, amellyel bárkit szanaszét kaszabolhat.
Figyeljék a kezemet, csalok!
Mondjuk, be kell vallanom, hogy ekkora eget rengető hülyeséget már rég hallottam. Elképzelem, ahogy Hayden végül hazatér a küldetése után a barátnőjéhez. „Mi van a kezedben drágám? - Ez nem a „kezemben van"... Ez A kezem! - Ááá!" No, mindegy, haladjunk... Már csak azért sem érdemes szót vesztegetni rá, mert a sztorit sikerült olyan szinten összekutyulni, hogy még az a kevés átvezető is zagyvaság, amit egyáltalán láthatunk. Hősünk CIA ügynök, aki az oroszokhoz hatolt be, hogy egy titkos vegyi anyag után kutasson, illetve likvidáljon pár embert, ennyi világos, de hogy a többiek kicsodák, mi a szerepük és egyáltalán ki kivel van, az egyre kevésbé érthető és logikus.
Mondjuk egyébként sem valami történet-centrikus játék a Dark Sector, az is biztos. Az elején még igazán érdekesen indul minden, egy 20 évvel korábbi, fekete-fehérben lejátszott küldetéssel, ahogy Haydennel behatolunk a szovjet bázisra, de aztán a készítők talán ráunhattak, vagy náluk is sztrájkolni ment a sztori írója, mert pár rövid átvezető után már csak megyünk előre és mészárolunk ezerrel.
Penge egy csávó
A Dark Sector legpoénosabb fícsörje egyértelműen a kör alakú pengével való harc. Bár pisztollyal és puskával is küzdhetünk, mégis sokkal nagyobb fun a pengénket elhajítani, aztán lefejezni, vagy feldarabolni valakit vele, végül megvárni, amíg bumerángként vissza nem tér kezünkbe. Eleinte csak egyszerűen ki kell jelölni az illetőt és elhajítani a cuccot, később azonban már egyre inkább fejlődik hajító képességünk. Először csak az erősebb dobásfajtát kapjuk meg, később azonban „varázsszóra" (magyarázatot ugyanis nem kapunk, hogy mégis mire föl) megtanuljuk a dobás utáni irányításának lehetőségét is („aftertouch"). Ilyenkor a dobópenge szemszögébe kerülünk, és mi magunk vezethetjük bele az ellenségbe. Nem a világ legeredetibb ötlete (pl. a Clive Barker's Jericho-ban, illetve a Heavenly Swordben is láthattunk hasonlót) de kétségtelenül rendkívül élvezetes, ahogy röpülünk a gyilkos fegyverrel. Egyedül az zavaró, hogy kicsit nehézkes és eleinte nehéz megszokni az aftertouch nézetet és valahogy később sem esik igazán kézre. PS3-on egyébként a Sixaxis mozgásérzékelője segítségével irányíthatjuk a röppályát. Ezt valamivel nehezebb így irányítani, de nagyobb fun is. A PS3-ról viszont nagyon hiányoznak a rumble funkciók, ennél a játéknál ugyanis kifejezetten jók a rezgések és fontos is, hogy a szívverésnél érzékeljük is, hogy baj van, ideje fedezékbe vonulni.
„Pár fícsört kölcsönkérnénk, nem baj? Becsszó visszaadjuk!"
No, igen, a fedezék... A Dark Sector készítői a leghalványabb lelkiismeret furdalás nélkül nyúlták le a Gears of War fedezékszisztémáját, illetve a futást is - ilyenkor a kameranézet pontosan olyan szemszögbe kerül, mint az Epic játékánál. Ennek persze mi csak örülhetünk, mert végül is jótól lopni nem szégyen (ha ezt értelmesen csinálják) és a jól bejáratott taktikák és mozdulatok itt is beváltak.
Nem a Gears of War az egyetlen egyébként, ahonnan a készítők nyúltak. A lángba mártós, gyújtogatós megoldás a Legend of Zeldából, illetve a Heavenly Swordből ismerős: az elhajított pengével bizonyos helyeken szivárgó gázt, vagy temetői fáklyákat kell meggyújtanunk, és csak így tudunk továbbjutni. Ezek a logikai részek egyébként kicsit unalmasak és nem integrálták őket olyan okosan a játékba, mint a Tomb Raiderekben, vagy az Uncharted: Drake's Fortune-ben.
„Hogyé' adja azt az AK47-est, öregapám?"
Végül hogy a más címekből való „ötletcsenés" teljes legyen: küldetések során titkos alagutakban fegyvereket adhatunk el ás vásárolhatunk a „feketepiacon", épp úgy, mint a Resident Evil 4-ben, még a fickó stílusa és hangja is hasonlít az RE4-es kereskedőre. (Az orosz akcentust leszámítva.) Fontos egyébként, hogy saját fegyvereink legyenek, mert az orosz katonák hulláiról felszedett mordályok igen hamar megsemmisülnek, miután kézbe vettük őket, így csak rövid ideig használhatóak. Ez a megszorítás kitűnő ötlet, viszont a feketepiac szinte aranyárat kér az új fegyverekért és elég kevés is van belőlük. Meg szerencse, hogy vannak különböző upgrade-ok, amelyekkel ingyen és bérmentve tápolhatjuk a fegyvereinket. Összességében ez a feketepiac egy fokkal gyengébben van kidolgozva, mint a klasszikus RE4-ben.
Kicsit kapkodtunk, srácok?
A Dark Sector ugyan nem egy „Bad Sector" (hehehe :p), de sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle. A pengedobálás hatalmas nagy fun, a grafika mindkét géptípuson elsőrangú, éles, gyönyörű textúrákkal, jól kidolgozott, stílusos környezeti elemekkel. Vicces viszont, hogy pont a főszereplő arca kissé elnagyolt, rosszul textúrázott és furcsa, hogy a többi NPC az átvezetőkben jobban nézett ki, mint Hayden. Az ellenségek közül az orosz katonák és a zombik a „semmi különös" kategóriába tartoznak, a boss-ok viszont általában nagyon ütősek.
Egy idő után sajnos olyan hentelés feelingje van az egésznek, kár, hogy a készítők a sztorira ennyire minimális hangsúlyt fektettek. A Dark Sector mindezek ellenére is egy igen jó cím: aki szereti az jó grafikájú, akciódús TPS-eket és nem bánja, ha a sztori elég fapados, annak ajánlható kategória mindkét gépre.
GameStar
Dark Sector trailer:
