Hirdetés

Dark Souls II teszt - így érdemes meghalni

|

Wolfi minden egyes szőrszálát kitépte, mire letesztelte a kíméletlen Dark Souls 2-t, de megérte.

Hirdetés

Utálok mindenkit! Rühellem a játékokat! Gyűlölöm a tavasz érkezését, ami madárfütty álcájában kúszik be a nyitott ablakomon, miközben én csak halált látok mindenhol! Ki nem állhatom ezért Mocsyt és Chavát! Rühellek téged, Drága Olvasó, amiért most írnom kell neked! Fejbe szeretném rúgni, majd leköpni magamat az önsajnálat terhe alatt! De legjobban minden From Software alkalmazottól undorodom, akik egy ilyen emberiség ellen elkövetett gaztettet úsznak meg – immáron harmadszorra. Tessék megmondani nekem, micsoda sarlatán firkász merészel akárcsak egyetlen megveszekedett dicséretet is írni ezekről az átkozott játékokról?

Annyira szeretném ezeket a csőre töltött szitokszavakat élesben beletárazni az éterbe és megcsipkedni az írótársaim – köztük Flatline – eddigi szenvedélyes szavait a Dark Souls szériáról. Igen, de sehonnai bitang ember lennék, ha így tennék, most viszont, ha kell, ha nem, én halni merek.

Nem drágább a rongy életem!

Becsületes kanapéforradalmár vagyok, ezért megvallom, hogy eddig még egyszer sem rúgtam össze a port a From Software 2009-ben rám szabadított „lelkes” sorozatával. Na, nem azért, mert tartottam tőle, csak eddig még nem fújt össze a szél minket egy szobába. Természetesen tudtam én, hogy mi fáról lóg a hóhér kaszája, de erre azért nem voltam felkészülve. Az előző két felvonást (Demon’s Souls, Dark Souls) végignyüstölő veteránok előszeretettel dobálóznak olyan kijelentésekkel, hogy a mostani menet, galád módon, jóval könnyebbre sikeredett, de biztosíthatok mindenkit: most is sírni fogtok! Akiknek a kezében ott a bugi, azok persze rutinosabban fognak mozgolódni az ellen kardsuhintása alatt, de zöldfülűként kínszenvedés lesz már maga a Dark Souls II beavató része is, ahol voltaképpen megmutatja, hogy mit és hogyan kellene csinálni. Zokogtam!

Első felindulásomban gyakrabban hangzott el a „mi ez a rohadt szutyok” felkiáltás, mint egy piac zöldséges standjánál. Hogy hordjam magamra a sarat, én már azelőtt kétszer megfeküdtem, hogy egyáltalán találkoztam volna bármiféle csúfsággal. Aztán jött az igazi nyakleves, az első halálos tánc, ahol még arra sem volt időm, hogy átöleljem a partnerem derekát. Mire kikecmeregtem a felkészítő szakaszból, megfogant bennem az elhatározás, hogy újrakezdem az egészet egy másik kaszttal. Aztán 1 óra után megint újrakezdtem… Egy másik kaszttal.

A kitaposott ösvény mellett szépen lenyírták a füvet, de oda is szartak!

Ha másodszorra is ott van a kezedben a négy ász, akkor nem dobod be a lapjaidat csak azért, mert a következő alázásnál royal flush-sel akarod kifosztani a társaidat, hanem vigyorgó pofával újra leteríted a lapokat az asztalra. A From Software le is rakta ismét azt az alapot, ami sikerre vitte az elődöket. Azért minden kapott egy pici csiszolást és polírozást, de a játékmenet, a fejlődési rendszer, a kasztok, a YOU DIED felirat rohadtul idegesítő megjelenése és zenéje mind hozza az első részben megszokottat. A választott hősünk ismételten lehet igazi kardforgató, íjász vagy mágus, de a repertoárban helyet kapott egy sebes virtuóz is, aki mind a két kezében pallost forgat. Minek ide pajzs, úgyis majd csak elugrálgatunk - szólt a tapasztalatlan és orrüregig beleállt a fejébe egy fejsze.

Ami lényegesen szembetűnőbb, hogy a karakterek mintha még több dokumentumfilmet néztek volna meg az emberi test mechanikájáról és sokkal mutatósabb lett a körénk pamacsolt világ is. Ezt már az előzetes képi anyagokból jól láttuk, de a tyutyerka elején csöppet megijedtem, mikor egy sötét, klausztrofóbiás tüneteket előidéző barlangrendszeren verekedtem át magamat. Mikor végre kiléptem a fojtogató sziklák mögül és a nap, szinte kölnit lehelve rám ragyogott a nagy, nyitott területen, hát ott azért majdnem bebizseregtem. Kimondottan visszarángatta a lelkemet és úgy éreztem, hogy most már nem akarom a falnak bemutatni az irányítót. Aztán persze 2 perc múlva megint meghaltam, de tettem is rá, legalább barnult a hullám hátsója a napon. Álljunk csak meg, azért nem ennyire örömteljes dolog ám ez a jobblétre szenderülés, bárhol is érjen utol.

Azon kívül, hogy kezdhetjük a legutolsó tábortűztől (mentési ponttól) az egészet, elveszítjük az összes összegyűjtött lélekpontot - amelyekkel vásárolni lehet - és még az életcsíkunkból is lemaródik egy kicsi. Köszi szépen! De tényleg! Hogy szakadna rá egy mázsa… Bocsánat, de le kell írnom: szopatás felsőfokon! Ilyenkor a kinézetünk is keményen oszlásnak indul és addig nem áll helyre sem a fizimiskánk sem pediglen a teljes egészségünk, amíg fel nem használunk egy úgynevezett Human Effigy tárgyat. Azért gondoltak a mániákusan bénázókra is (rám) és maximum a feléig redukálódhat a HP csík. Na, innen szép nyerni. Ha nincs éppen kéznél egy Human Effigy, akkor körülbelül annyi esélyünk van kivinni egy szakaszt, mint Rambónak elhitetni Columbóval, hogy még sohasem ölt embert.

A tapasztalt favágónak csak hét ujja van

Egy jóféle RPG-ben minél előrébb jutunk, annál kackiásabban toljuk ki a mellkasunkat, hiszen fejlődünk, erősödünk, szóval takarodj az utamból te kis csontváz. Itt nem! Persze folyamatosan tápolhatjuk a képességeinket és a felszerelésünket, azonban a legutolsó zombi-vízidisznó is meg fog tiporni minket, ha nem vagyunk észnél. És ez csak is a mi hibánk lesz! Miután kidühöngi magát az ember, rájön, kitapasztalja, megfigyeli és megtanulja, hogy mit és hogyan kell csinálnia. Egyáltalán nincs a szánkba szaggatva a nokedli. Felejtsük is el, hogy segítő kezek fognak felénk nyúlni. Még térkép sem mutatja, hogy mi, merre, hány méter. A történettel is ilyen fukar módon bántak a készítők. Az világos, hogy ismét valamit valamiért elcsesztünk és egy átok ül rajtunk, amit szeretnénk magunkról minél előbb lekaparni és megváltást találni, miközben kínkeservesen haladunk előre.

Viszont ahogy a bukás a miénk, úgy az eufórikus érzés is, amikor pusztán egy csoportnyi csontin birkózzuk át magunkat. Ez a diadalittasság akkor éri el a csúcspontját, ha sikeresen lenyomunk egy fő ellenfelet. Persze inkább eldeformálódott sikolyokat fog hallani a szobánk, de egyszerűen érezni kell azt, amikor megkönnyebbülve sóhajtunk fel, mert tovább tudtunk haladni egy szakaszon. És ez teszi a jelenlegi elkorcsosodott, nehézségi szintekkel felvértezett játékok között kimagaslóvá és gyöngyszemmé a Dark Soulst. Pont annyira nehéz, amennyire tapasztalatlanok vagyunk hozzá az elején: iszonyatosan. De kézzel fogható jutalma lesz annak, ha kellő időt és kitartást ölünk bele.

A szomszéd fűje mindig…á, hagyjuk

Az előző felvonáshoz hasonlóan most is lehetőségünk lesz más játékosokkal összeakasztani a lelkünket – a történetükbe belépve vagy segítséget nyújtunk, vagy keményen belepiszkítunk az amúgy is nyakig érő latrinájukba. A dolog amúgy vice versa, tehát bármikor mi is számíthatunk egy orvtámadásra. Mivel jelen sorok írása közben még nem volt megnyitva a nagyközönség előtt az alkotás, így ezt nem volt alkalmam kipróbálni. Az utam elején találkoztam – feltehetően – egy másik újságíróval, de akkor szerintem mind a ketten olyan idegállapotban lehettünk, hogy nem volt türelmünk egymáshoz.

Relax, merre laksz?

Le szeretném szögezni, hogy ez a játék nem való mindenkinek. Nyitottnak kell lennünk a kihívásokra. Csak akkor szabad leülni elé, ha idő is van rá, és csak akkor, ha se gyerekek, se feleség, se tökmagcsámcsogó nagymama, szóval senki más nincs jelen a családból. Könnyen eredményezhet válást is a Dark Souls 2. Én Eprespuszedleevel feküdtem neki. Igaz, egy hangos szót sem kezdeményeztünk egymás irányába, talán azért, mert egy-egy összenézésből tudtuk, ha most okoskodunk, akkor vér fog folyni.

Mennyi idő alatt lehet végigvinni? Jó vicc! Fogalmam sincs! Attól függ, hogy mennyit bénázol. Ah, ez nem jó szó rá… Inkább, hogy mennyi idő alatt érzel rá és tapasztalod ki a helyzeteket és az eléd furakodó bestiákat. De az biztos, hogy több száz órát bele lehet ölni, sőt előfordult, hogy valaki az előzményekbe lazán belerakott ezer órát is.

Kik vegyék kézbe? Szerintem kezdők is nyugodtan kezdhetik itt a szárnypróbálgatásokat, és ha ízlik nekik az itteni koszt, akkor még mindig átkanalazhatnak az elődök táljába. A rajongóknak pedig nincs külön üzenet, mert nem kell. Talán csak annyi, hogy ne üljetek fel a propaganda beszédnek, hogy könnyű lett, mert nem lett az.

A 2014/03-as GameStar magazinban egy részletesebb Dark Souls II tesztet is olvashattok Eprespuszedlee tollából.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)