Hirdetés

Dark Souls III - képek mesélnek a DLC történetéről

|

A Dark Souls III: The Ringed City képek egyetlen szó nélkül is érdekesek lennének, de fejlesztői kommentárral még többet árulnak el a kiegészítőről.

Hirdetés

A második és egyben utolsó Dark Souls III DLC márciusban érkezik meg. Az eddig kidott videó alapján úgy nézett ki, hogy egy teljesen új helyre kísér el bennünket a kiegészítő, de hála a fejlesztői kommentárnak már azt is tudjuk, hogy miért is fontos ez a vidék.

A Namco kidobott egy csomag képet a helyszínről és ellenfeleinkről, ráadásul kaptunk hozzájuk egy kis magyarázatot is, így a történethez is közelebb kerülhetünk. 

Az utolsó démoni túlélők, akik a káosz lángjából születtek most a föld alatt rejtőznek. Groteszk kinézetüket mérgeknek köszönhetik, melyek miatt lángjuk is lassan kialszik.

Bemutatkozik a szürke óriás, aki egyidős az Archdragonnal. A hatalmasság egykor bíraként szolgálta az isteneket.

Amikor egy város a semmibe hullik, akkor a sáskák felébrednek. Azt mondják, hogy felfalnak mindent és mindenkit, aki csak az útjukba kerül.

A gyilkos lovag hatalmas pallosával vagdossa a levegőt. Félig a mocsárba süllyedve teste minden porcikája felduzzadt. Feje helyén csak hatalmas örvénylő sötétség kavarog, páncélja pedig félig lerohadt róla.

Dreg Heap, a világ legvégső pontja. Letűnt korok maradványainak gyűjteménye ez, melyekből tornyok épültek az idők során.

A Pygmyk vára, a Ringed City. A híd egy része kőralakú, ami egy falat képez annak belső oldalán. Számtalan sírkő szegélyezi a kőfal tetejét.

Félig lombbal takart város, ami ősi romokra emlékeztet.

Összefuthatunk egy páncélozott férfival a Dreg Heapben. Azt állítja, hogy ő egy amnéziás lidérc, aki a "Rap" névre hallgat. Talán ő egy hasznos társad lesz.

Egy torony emelkedik a felhők fölé, ennek csúcsán áll majd egy jól ismert kard.

A tűzmágia ismerői képesek széttépni ellenfeleiket lángnyelvekkel vagdosva. Ezek a varázslók, akik egykoron ősi földön éltek hatalmas legyezőkkel küzdenek, és külsőjükkel babonázzák meg ellenfeleiket, úgy tűnik még mindig léteznek.

A szokatlanul formált hatalmas páros pajzsok ajtókra hasonlítanak. A szorosan zárt kapuk képesek hatalmas támadásokat is visszaverni.

Elég komoly készlet ez. A sztoriról valószínűleg ennél többet nem is fogunk már megtudni a kiegészítő megjelenése előtt, ami 2017. március 28-án lesz esedékes PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)