Hirdetés

Darksiders III - itt a megoldás, ha nem tetszik az újfajta harcrendszer

|

A játék legújabb frissítése többek között egy hasznos apróságot is hozott, amivel nagyjából olyanná tehetjük a harcot, mint amilyen a korábbi részekben volt.

Hirdetés

A Darksiders sorozatban mindig is nagy hangsúly volt a harcon, hiszen a főszereplők általában nem diplomatikusan, hanem keményen odacsapva oldották meg a problémákat. A fejlesztők átalakítottak ezt-azt a harmadik rész kapcsán, viszont most érkezett egy patch, aminek biztos örül majd néhány játékos.

Hirdetés

Bekerült a Darksiders III-ba egy olyan opció, amellyel megváltoztathatjuk egy kicsit a harcrendszert. Ha indítunk egy új játékot, vagy betöltjük egy mentésünket, akkor már kétféle megoldás közül választhatunk. A Default a játék eredeti harcrendszerét takarja, tehát nem változtat semmin, azonban a Classic megoldást választva kicsit olyan lesz az egész, mint a régebbi részekben, így Fury egy támadás közben is tud dodge-olni, illetve tárgyakat is azonnal használhat.

Egyébként a frissítés több hibajavítást is hozott, és például a szintkorlátot is megemelte 200-ra. Az újdonságok egyelőre csak PC-n érhetők el, de hamarosan valószínűleg konzolokra is megérkeznek. Ha kíváncsiak vagytok az összes változásra, akkor látogassatok el ide.

Nektek melyik harcrendszer tetszik jobban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)