Hirdetés

Idén végre lesz BlizzCon

|

A tavalyi kihagyás után idén mindent belead a Blizzard és már azt is bejelentette, hogy mikor számíthatunk pontosan a 2013-as BlizzConra.

Hirdetés

StarCraft, WarCraft, Diablo és reménybeli Titan rajongók legnagyobb örömére kiderült, hogy idén újra megtartják a nagy múltú BlizzCont. Tavaly a Blizzard eltekintett megrendezéséről, de már az év elején jelezte a nagyérdemű felé, hogy 2013 nem múlhat el összejövetel nélkül.

Mike Morhaime, a cég elnöke akkor kijelentette, hogy mindenkit szeretne ott látni az idei BlizzConon. A helyszín a kaliforniai Anaheim Convention Center lesz, ahol a rajongók ismét találkozhatnak és versenyezhetnek egymással. Idén is számítunk több meglepetésre és bejelentésre: többek között kíváncsiak lennénk a StarCraft II Legacy of the Void címmel ellátott harmadik epizódjára, egy újabb World of Warcraft kiegészítőre, az első Diablo III kiegészítőre, a titokzatos Titan MMO-ra, de fél karunkat odaadnánk egy Warcraft 4 bejelentésért is. Persze ezek csak álmok, ami biztos: a 2013-as BlizzCon november 8. és 9. között kerül megrendezésre. A jegyek már feltehetően el is fogytak, mire ezeket a sorokat olvassátok.

Ugye nem felejtettétek el, hogy a StarCraft II: Heart of the Swarm (ajándék poszterrel és a 2013/01-es GameStar magazinnal) nálunk is előrendelhető? Ne maradjatok le a március 11-én megrendezésre kerülő nyitó buliról sem, ünnepeljetek a GameStar szerkesztőivel közösen.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)