Hirdetés

Nem kevés átvezető lesz a Days Gone-ban

|

Igaz pontos időt nem tudtunk meg arról, mennyi, csak a sztorira koncentráló lesz a Days Gone-ban, de a főszereplőt alakító színész elmondta, hogy bőven akadt dolga a játékkal.

Hirdetés

Még csak néhány demót láthattunk az E3-on a Days Gone-ból, így nem feltétlenül tudjuk, a nyílt világú szerkezetben mekkora hangsúlyt kap majd a történet. Egy másik játék fejlesztőitől viszont megtudtuk, hogy nem kevés átvezetőt vettek fel a PS4-es kalandhoz.

Hirdetés

Furcsa mód a Star Citizenen dolgozó Roberts Space Industries egyik munkatársától tudtunk meg egy kisebb infómorzsát arról, hogy a Bend Studio bőven foglalkoztatta a Deacon St. Johnt alakító színészt. A játék közösségi menedzsere, Jared Huckaby mesélte el, az egyik, a játékukhoz kapcsolódó livestreamben hogy beszélt a Days Gone főszereplőjét játszó Sam Witwerrel, akitől tudja, hogy "jó néhány órányi" átvezető készült a poszt-apokaliptikus játékhoz. A színész egyébként azért került szóba, mert arról is beszélt a Star Citizen készítőivel, alkalomadtán szívesen szerepelne a Squadron 42-ben, látva az egyjátékos kampány minőségét. Mindenesetre valamikor idén láthatjuk majd Witwert a Days Gone-ban, akkor pedig megtudjuk, összesen hány órányi sztorit is támogat ez a sok átvezető, illetve hogy ezek közben csinálhatunk-e valamit.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)