Hirdetés

Out of Ammo - íme a DayZ fejlesztőjének új VR játéka

|

A DayZ alkotója, Dean Hall sem tudott ellenállni a virtuális valóságnak, elérhetővé tette első HTC Vive-ra készülő játékát.

Hirdetés

Dean Hall neve azért lehet ismerős, mert nem is olyan régen még ő volt a mindenese a zombi apokalipszist szimuláló DayZ-nek. Azóta már hosszú idő telt el és Hall is továbbállt, de természetesen nem hagyott fel a játékfejlesztéssel.

Az Out of Ammo a fejlesztő új, RocketWerkz nevű stúdiójának bemutatkozó játéka, melyben a feladatunk egy csatatér igazgatása lesz. Parancsokat adhatunk ki, védelmi vonalakat építhetünk, de akár közvetlenül is irányíthatunk egységeket, ha úgy tetszik. Hall szerint a játék kifejezetten a virtuális valóságra lett kihegyezve: "Az Out of Ammót már az alapoktól kezdve a HTC Vive-ra terveztük. Az egységeket irányítva a játékos fedezékbe bújhat, gránátokat hajigálhat, a fizikát kihasználva pedig az extra tárakat úgy rendezheti maga körül, hogy azok a leginkább kézenfekvő helyen legyenek, amikor szükség van rájuk."

A játékot már most is megvásárolhatjuk az Early Access program keretein belül, habár a fejlesztő elismeri, hogy ez a korai változat még egy kicsit nyers és nehezen szokható.

Nektek hogy tetszik?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)