Hirdetés

DayZ - nemsokára érkezik az új pálya

|

5 éve folytathatjuk a túlélést Chernarusban, itt volt az ideje, hogy új területekre barangolhassunk.

Hirdetés

A DayZ megjelenéséhez vezető út hosszú volt és rögös, de legalább elmondhatjuk, hogy a fejlesztők a hivatalos start óta sem hagyták magára a kitartó közösséget. Hamarosan érkezik egy teljesen új pálya, ami 163 négyzetkilométernyi területet foglal majd magába, hogy azok is találjanak új felfedezni valót maguknak, akik a Chernarus minden kis szegletét ismerik már.

Hirdetés

A domborzatát tekintve a Livonia névre keresztelt pálya folyókkal és tavakkal tarkított, erdővel sűrűn benőtt vadvilágot nyújt majd nekünk, ahol nem csak az élőholtakra, de az erdő állataira is oda kell figyelnünk, kiváltképp a medvékre, akik a fejlesztők szerint szép számmal barangolnak majd a vidéken, és nem a barátságos bocsokkal lesz főképp dolgunk. A pályához érkezett egy rövid előzetes, ami ugyan elég ingerszegény, de legalább feltűnik benne egy szóban forgó mézevő:

A megjelenésről egyelőre még csak annyit árultak el az alkotók, hogy hamarosan, az 1.06-os frissítéssel együtt számíthatunk rá. Nem elhanyagolható részlet, hogy a pályát prémium DLC-nek szánja a Bohemia Interactive, tehát aki a népes medvepopuláció közepette is kipróbálná a túlélős mókát, az jól teszi, ha készíti a tárcáját. 

Ti visszanéztek kipróbálni az új tartalmakat?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)