Hirdetés

Vicces pillanatok is lesznek a Death Strandingben

|

Hideo Kojima egy friss interjúban mesélt készülő játékáról, ami nem a horror műfajába tartozik majd annak ellenére, hogy eddig kifejezetten sötét képi világot láttunk eddig.

Hirdetés

Ugyan Hideo Kojima első, a Konamitól való távozása után készülő játékára nagyon különleges alkotásként gondolnak sokan, de amint azt a japán dizájner elárulta, néhány szempontból kicsit túlgondoltuk az eddigi trailereket. A hangulat például kevésbé lesz komor, mint amire számítottunk.

Kojima minderről nemrég egy, a Glixelnek adott interjúban mesélt, ahol például szóba került az is, hogy gondolkozott rajta, hogy filmrendezéssel vagy könyvírással is megpróbálkozik pihenésképpen. A Death Strandingről pedig kiderült az is, hogy nem olyan régi az ötlet, ami alapján belevágtak a fejlesztésbe.

"Természetesen, miután elváltunk az előző munkaadómmal és új vállalkozást indítottunk, az első kérdés az volt, mit is készítsünk. Minden nap új ötletek jutnak eszembe és folyton felülírják az előzőket. Több is volt a gondolataim előterében, ezek közül pedig azt választottuk, ami mindenek előtt a legjobban teljesíthet a piacon és amelyiknek az elkészítése iránt a legjobban lelkesedtünk. Ez pedig a Death Strandingvolt. Ez az ötlet viszont nem volt meg igazán régóta, valójában egy újabb ötletről van szó"

- mesélte Kojima.

Bár a szereplőket mintázó színészek miatt úgy gondolhatnánk, a P.T. és a Silent Hills ötletei köszönnek majd vissza a Death Strandingben, úgy tűnik, erről szó sincs.

"Nem érzem, hogy komor lenne [a játékban kifejezett] gondolatvilágom. A Death Stranding nem horrorjáték. Csupán valami olyan szerettem volna készíteni, ami egy egyedi képi világot képvisel, amilyet eddig még nem láthattunk, és van egy művészi jellege. Nem igazán törekszem sötétté tenni a játékot."

Ez olyannyira igaz, hogy még néhányszor nevetni is fogunk:

"A humor nagyon fontos része a játékoknak. Egy-egy játékkal hosszú ideig játszol, ráadásul a Death Stranding egy nagy játék lesz és ezalatt sok stressznek veted alá a játékost, érzelmi csúcsokra és völgyekbe vezeted. A humor fontos szerepet tölt be abban, hogy a játékos élvezni tudja ezeket. Szóval lesz humor ebben a játékban is, de nem olyan szinten, hogy tönkretegye a világ hangulatát"

- válaszolta egy másik kérdésre Hideo Kojima.

Persze még valószínűleg évek kérdése, míg mindez megvalósul, mindenesetre kíváncsian várjuk a végeredményt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)