Hirdetés

Death Stranding - több karakter életéről dönthetünk tetteinkkel

|

A játék során számos olyan döntést kell hoznunk, amik hatására egyes NPC-k elhullhatnak.

Hirdetés

Már csak mindössze egy hónapot kell várnunk a rejtélyes Death Stranding megjelenésére, addig viszont maga Hideo Kojima is egyre több érdekes információt oszt meg a játékkal kapcsolatban.

Hirdetés

Kojima nemrégiben Moszkvában, a Garage Public Talk rendezvényen arról beszélt, hogy a játékban több olyan NPC is szerepel, akinek életét és sorsát alapvetően befolyásolhatjuk majd. Példaként említette a föld alatt élő karaktert, aki beteg, és Sam gyógyszereket biztosít számára. Az egyik első küldetésben ez még adott lesz, viszont ahogy a sztori előrehaladtával távolodunk a beteg öregembertől, nem biztos, hogy segíteni tudunk rajta. Amennyiben igen, akár több tárgyat is vihetünk neki, ő pedig érdekes történeteket mesél nekünk. Ha pedig elfeledkezünk róla, vagy nem lesz lehetőségünk meglátogatni, akkor nélkülünk meg fog halni. 

Több példát nem hozott Kojima, mindenesetre biztosan érdekes lesz, milyen karakterekkel alakíthatunk ki kapcsolatokat, illetve milyen hatással lehetünk a korábban tőlünk független tevékenységükre. Emellett pedig valószínűsíthető, hogy a Death Strandingnek akár több különböző befejezése is lehet, ami Kojima esetében nem is lenne meglepő.

A Death Stranding november 8-án fog megjelenni PlayStation 4-re, még egy különleges kiadású konzolt is be lehet gyűjteni. Ti várjátok már?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)