Hirdetés

Deathloop, újrakevert Ni No Kuni és Game Pass-premierek, itt van minden, amit az Xbox a Tokyo Game Show alatt bejelentett

|

Volt, amit előre meg lehetett jósolni, de néhány meglepetést is elővarázsolt az ingujjából a Microsoft.

Hirdetés

Mindig is vágyott piac volt az Xbox számára Japán, és hogy mennyire elkötelezettek az ország, és a tágabb értelemben vett ázsiai régió iránt, azt Phil Spencer is számos alkalommal nyomatékosította. Most is a helyszínre utazott, hogy személyesen mutassa be a szigetország játékosainak, mivel szolgálhatnak számukra az Xbox Series X|S konzolok, és főként a Game Pass előfizetéses szolgáltatás. És úgy tűnik, mindkettőre van igény, mert idén több ázsiai játékos csatlakozott az Xbox közösségéhez, mint korábban bármikor.

Hogy a lendület kitartson, a következő 12 hónapban még több ázsiai fejlesztésű játék érkezik Xboxra, egyenesen a Game Passben kezdi meg pályafutását többek között a Wo Long: Fallen Dynasty és az Eiyuden Chronicle: Hundred Heroes is, illetve megkezdődik a platform felzárkózása Persona ügyben. Kiderült továbbá, hogy az indie projekteket támogató ID@Xbox keretében már több mint 250 japán alkotó fejleszt Xboxra.

Aki esetleg abban reménykedett, hogy a Microsoft Gaming feje a Tokyo Game Show első napján esetleg új akvizíciókról is hírt ad, az rossz lóra tett. Ilyesmire egészen addig, míg le nem zárul az Activision Blizzard felvásárlása, kár is számítani, biztosak lehetünk benne, hogy a redmondiak nem tesznek semmit, amivel veszélybe sodornák az ügyletet versenyjogi szempontból ellenőrző hatóságok számukra kedvező döntését.

Hirdetés
  • Ennek tükrében nem igazán volt meglepő, hogy az Xbox bemutatója a Game Pass katalógusát bővítő újdonságokra fókuszált, amelyek között nemcsak az egyéves PlayStation 5-exkluzivitást élvező Deatloopot találjuk meg, hanem neves japán fejlesztők olyan alkotásait is, amelyek mindeddig elkerülték a Microsoft konzoljait.
  • Mától elérhető az Xbox Game Pass-előfizetőknek az Assassin's Creed Odyssey. A Ubisoft Quebec monumentális akció-szerepjátékában az ókori Hellén világ nagy részét felfedezhetjük gyalogszerrel, lóháton és saját hajónk kormányrúdjánál állva Alexios vagy ikertestvére, Kassandra bőrébe bújva.
  • Váratlan, ám annál kellemesebb meglepetés, hogy a Ni no Kuni Wrath of the White Witch Remastered megjelent Xbox One-ra és Xbox Series X|S-re is, sőt mi több a Level-5 szerepjátéka, amit a legendás Ghibli Studio animációs filmjei ihlettek, rögvest bekerült a Game Passbe. 2023-ban pedig megérkezik a folytatás, a Ni No Kuni II: Revenant Kingdom is a Microsoft konzoljaira.
  • A mainstreamtől elütő játékkülönlegességek kedvelőinek szól a Danganronpa V3: Killing Harmony, amivel szintén ma kezdhetnek ismerkedni a játékosok PC-n és Xboxon.
  • Bemutatkozott az október 4-én elrajtoló Overwatch 2 új hőse, a csapattársait gyógyítással támogató, teleportálni is képes rókalány, Kiriko.
  • Látványos előzetes harangozta be a Persona 5 Royal érkezését, amely a Persona 4 Goldennel és a Persona 3 Portable-lel egyetemben a Game Pass vonzóbbá tételén fog munkálkodni. A sort az 5-ös számú epizód kezdi október 21-én.
  • PC-n, Xbox One-on és Xbox Series X|S konzolokon is fejest ugorhatunk majd a Guilty Gear -Strive- küzdelmeibe, és ehhez nem is feltétlenül kell megvennünk a játékot, elég lesz egy Game Pass-előfizetés.
  • Még egy verekedős játék tart a Microsoft új és előző generációs konzoljaira, valamint PC-re. A BlazBlue: Cross Tag Battle Special Edition magában foglalja az eddig kiadott DLC-k mindegyikét.
  • Új trailerrel jelentkezett az Eiyuden Chronicle: Hundred Heroes című JRPG, amely 2023-ban debütál Xbox Series X|S gépeken, és azonnal bekerül az Xbox Game Pass-be. 
Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


  • A Craftopia alkotóitól érkezik a Palworld, egy nyitott világú, multiplayer túlélőjáték. Harcolunk, gyűjtögetünk, építkezünk és misztikus teremtményekkel brátkozunk. 
  • A Game Pass katalógusában ma élesedő játékok egyre hosszabb sorát gyarapítja a Fuga: Melodies of Steel, a CyberConnect2 szerepjátéka, amelyben egyedi képességekkel és eltérő statisztikai mutatókkal bíró gyerekek kezelik egy tank lövegeit.
  • Október 13-án rajtol el a a PC Game Passben a Dyson Sphere. Egy "egyszerű" üzemből kiindulva gigantikus gyárkomplexumokat építünk ki a világűrben.
  • 2023-ban jelenik meg a PvE és PvP missziókat egyaránt tartogató dinós lövölde, az Exoprimal. Xbox One-on is játszhatjuk, nem csak Xbox Series X|S konzolokon.
  • Holoroth térképével, egy új hőssel, és a PvE kampány első felvonásával lett gazdagabb augusztus folyamán a Naraka: Bladepoint. Ezt követi októberben a második fejezet, új helyszín nyílik meg Holorothon. December 22-én pedig megjelenik az Xbox One-os verzió.
  • Fumijiko Yasuda, a Nioh széria direktora, valamint Masaaki Yamagiwa, a Bloodborne producere meséltek a Team Ninja jövőre érkező újdonságáról. A kínai irodalomból táplálkozó Wo Long: Fallen Dynasty a megjelenés napján bekerül a Game Passbe.
  • Nyílt titok volt, hogy miután lejár a PlayStation egyéves exkluzivitása, csupán idő kérdése lesz, hogy mikor érkezik meg Xbox Series X|S-re is a Deathloop. Nos, nem húzza sokáig a Microsoft az időt, véssétek fel magatoknak szeptember 20-át. Aznap egyúttal bekerül a Game Passbe is, PC-n, konzolon és a felhőn keresztül lesz elérhető. Ez pedig azt jelenti, hogy előreláthatóan 2023. márciusának utolsó napjaiban, vagy április elején debütál majd Xboxon is a szintén egy évig PS5-exkluzív Ghostwire: Tokyo. Az xoboxos változat természetesen megkap minden frissítést, ami eddig megjelent, beleértve a fotómódot, a cross-play matchmaking lehetőségét, valamint egy sor kényelmi funkciót. Ráadásul a premier alkalmából az Arkane Lyon kiadja a Goldenloop frissítést, ami eddig nem látott fegyvert és képességet, valamint új típusú ellenfeleket ad hozzá a játékhoz, nem beszélve a kibővített befejezésről.
  • Októberben ünnepli 10. évfordulóját ünnepli a Forza Horizon, az ebből az alkalomból készült trailer a franchise útját mutatja be. Hogy mivel készülnek még a fejlesztők, azt később fogjuk megtudni.

Ne szomorkodj, ha esetleg lemaradtál róla, mert itt megnézheted a teljes előadást:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)