A NeocoreGames nevét valószínűleg a legtöbb magyar játékos hallotta már, elvégre a csapat a King Arthur szériával alapozta meg hírnevét (noha ugyanabban az évben jelent meg a Crusaders: Thy Kingdom Come is), de a kezdetben bíráló véleményekkel ostorozott, majd végül kellemes sikerré lett The Incredible Adventures of Van Helsing szélesebb körben is megismertette őket, no meg Borgovia kalapos hősét a játékosokkal.
A Van Helsing legendáját új formában megközelítő játék egyik közkedvelt eleme a legendás szörnyvadász és szellemes (a szó mindkét értelmében) társa mellett egy tower defense alapokra épülő minijáték volt, amelyben a város katakombáiban a hullámokban érkező szörnyeket apríthattuk saját kezűleg és a pályán felállított változatos csapdákkal egyaránt. Többek között forgópengék, ketrecből előtörő fenevadak, tüzes padlók és telepített gépfegyverek várták, hogy tehessék a dolgukat, igazi trancsírbalett volt ez és mi az első sornál is közelebbről vehettük ki részünket az előadásból. A koncepció népszerűségének hála a második epizódban már egy kibővített funkcióként szerepelt a lehetőség, amit akár a beosztottjainkra is rábízhattunk, ha nem füllött hozzá két küldetés között a fogunk. Most azonban a The Incredible Adventures of Van Helsing III beteljesülése felé haladva a fejlesztők úgy gondolták, hogy a népszerűségére való tekintettel a minijáték megérdemel egy mellékszálat. Így született meg a 2014 augusztusában bejelentett Deathtrap, amely a már megszokott játékmenet pengéit akció- és szerepjátékos elemekkel fente borotvaélesre.
Rock You Like a Hurricane
A Halálcsapda története szerint – mert nehogy már bármiféle indíttatás nélkül tizedeljük a bestiákat – a mi létsíkunkon túl egykor ősi erődök óvták az emberiséget a szörnyektől, azonban a gyilkos fenevadak ismét a világunkra pályáznak. Csakis úgy állíthatjuk meg őket, ha az általunk kiválasztott főhőssel újjáépítjük, majd továbbfejlesztjük az erődök csapdákból verbuvált védelmi rendszerét, és minden lehetséges eszközzel (értsd: ameddig van miből fejleszteni és vásárolni) visszaverjük seregeiket. A fejlesztők a felhasználók eltérő igényeire gondolva ügyesen háromfajta kasztot tettek választhatóvá induláskor, így a közelharcot kedvelők (Mercenary), a varázslatokért rajongók (Sorceress) és a távolsági játékosok (Marksman) is széles mosollyal telepíthetik a mechanizmusokat, miközben specifikus képességeikkel veszik ki a részüket a meccsekből. Például felerősítik a lövegek sebzését, átmenetileg legyengítik, esetleg megfagyasztják a pályán lévő rémeket, vagy éppen segítőt idéznek meg rövid ideig. Éppen ezért ha egyikőjükkel végig is játszottuk a kampányküldetéseket, a specializációkra való tekintettel még a másik kettővel is érdemes nekirugaszkodni, egészen másfajta játékélményt kínál mindegyikük.
Már az első szintlépéskor egyértelművé válik, hogy karakterünket és eszközeinket kedvünk szerint, a saját játékstílusunkhoz igazítva fejleszthetjük, ezáltal egy idő után az új opciók feloldásával és az ellenfelekből potyogó tárgyakkal megannyi csapdatípust erősebbé tehetünk, valamint számos képesség közül válogathatunk. Hamar megtapasztaljuk, hogy megszámlálhatatlan kombináció létezik, és még mindig csak a korszerűsítésnél tartunk. A NeoCore emellett további apróságokkal tette színesebbé a palettát, így a csaták hevében bónusztárgyakért és aranyért mellékcélokat teljesíthetünk (bár ezek kipipálásával átmenetileg kontroll nélkül hagyjuk a játékteret), két összecsapás között kereskedhetünk, craftolhatunk, vagy akár tanulmányozhatjuk az eltérő szintű bestiák erősségeit és gyengeségeit. Ha már meguntuk az említett elfoglaltságokat, és kimaxoltuk a pályák nehézségi szintjeit, akár saját pályákat is létrehozhatunk a legapróbb részletekig, majd megoszthatjuk azokat a steames pajtásokkal. Kooperatív módban akár másokat is bevonhatunk a hadjáratainkba, hogy együtt lépjünk a rondaságok sarkára, a Versus pedig lehetővé teszi, hogy támadóként vagy védőként a többi játékos ellen múlassuk az időt.
Nincs Helsing
Noha a Deathtrap rendszere gondosan összerakott, kifejezetten szórakoztató, és rövid idő alatt könnyen rá lehet függeni, egy kicsit olyan érzés fogja el a játékost az árcédulára pillantva, hogy akár a Van Helsing III egy masszívabb szeletkéjeként is megkaphattuk volna (a helyenként csúnyácska küllemre és a zenék ismétlődésére gondolva ez hatványozottan igaz). Akik kellemesen szórakoztak a Van Helsing I–II minijátékával, azok garantáltan értékelni fogják a pénzükért kapott tartalmakat, hiszen sokórányi játékidő vár rájuk, viszont akik korábban lehetőség szerint passzolták a csapdák felállítását, jobb, ha most is így tesznek.
