Hirdetés

Denuvo nélkül jelenik meg az év egyik izgalmas játéka, mert a védelem rontotta az élményt

|

A fejlesztők úgy döntöttek, inkább kiveszik a Denuvót, mert látták, milyen hatással van a teljesítményre.

Hirdetés

Egyes játékok esetében csak pár napig él, másoknál hónapokon át bírja a Denuvo, a legnépszerűbb piszkálásvédelmi eljárás, ami segít, hogy legalább a megjelenéskor ne lehessen letorrentezni az újdonságokat, és így a fejlesztők kevesebb bevételtől essenek el a kalózkodás miatt. Az viszont már régóta gyanús, hogy a védelem rontja a játékok teljesítményét.

Ezt most a Humankindot fejlesztő Amplitude stúdió vezetője, Romain de Waubert is megerősítette közleményében. Miután látták, hogy a zárt béta során a Denuvo okoz fennakadásokat, úgy döntöttek, inkább megválnak tőle. 

Hirdetés

Először is elmagyarázta, miért akarták alkalmazni a segédprogramot. Elmondta, mivel rengetegen rakták kívánságlistára a Humankindot, számolnak azzal, hogy nagy lesz az érdeklődés iránta a kalózkodást választók részéről is, és ha csak pár napra visszatartotta volna a Denuvo a feltört változat megjelenését, már az is sokat jelentett volna. Négy éve keményen, teljes szívvel dolgoznak a játékon, és kell a bevétel, hogy továbbra is alkothassanak.

Ugyanakkor semmiképp nem akarták, hogy azok, akik tényleg fizetnek, ne a lehető legjobb élményt kapják. Világossá vált számukra, hogy bár implementálhatnák úgy a Denuvót, hogy az ne legyen komoly hatással a teljesítményre, most már nem tudják ezt megoldani a megjelenésig, így hát megválnak tőle.

A Humankind halasztások után augusztus 17-én jelenik meg. Ha kíváncsiak vagytok rá, és belefér a keretbe, vegyétek meg, legrosszabb esetben is ott a pénzvisszatérítés lehetősége.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)