Hirdetés

A Bungie már megint bocsánatért esedezik a legutóbbi Destiny 2 kavarás miatt

|

A Bungie megint úgy vezetett be korlátozásokat, hogy azt nem közölték a játékosokkal, pedig egyszer már megütötték a bokájukat emiatt.

Hirdetés

Az első Faction Rally nem aratott osztatlan sikert a játékosok körében. Egyrészt egy glitch segítségével egyesek egy óra alatt ki tudtak szedni annyi tokent, amiért mások napokat farmoltak, másrészt hiába gyűjtött az ember napokig, simán előfordulhatott, hogy nem lett meg neki a teljes szett.

Hirdetés

 A Bungie szerette volna kézben tartani a dolgokat a második körre, ezért bevezettek egy rendszert, ami figyeli, mennyi tokent szednek ki az emberek, és ha rövid idő alatt átlépnek egy bizonyos számot (mondjuk 10 perc kettőnél több ládát nyit), akkor a következő 10 percben nem kaphatnak tokent. A probléma ott kezdődik, hogy ezzel sikerül becsületesen farmolókat is korlátozni. Azt is elfelejtették közölni, hogy most még nem lesz elérhető minden loot.

Nem tisztáztuk, hogy a Season 2 jutalmak folyamatosan kerülnek majd be a szezon során, és nem egyszerre az elején. Ez a mi hibánk, nincs rá mentségünk.

A hivatalos blogon egy hosszabb bejegyzésben részletezik, hogy milyen változások várhatóak, a fórumozók nagy része azonban vagy mérhetetlenül dühös, vagy egyszerűen csak csalódott. Sokak szerint szándékosan titkolták el a szakaszos bevezetést, hogy a rengeteg loot reményében visszatérjenek a játékosok. A Bungie hibát hibára halmoz, és ha így folytatják, lassan nem nagyon lesz kinek DLC-t csinálni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)