Hirdetés

Destiny 2 - 16 hónappal a kiadása előtt teljesen újra kellett kezdeni

|

Ugyan kívülről úgy tűnt, a Bungie bőven kapott időt a Destiny 2 elkészítésére, de a valóságban viszonylag rövid idő alatt kellett összeállítaniuk az idén kiadott végső változatot.

Hirdetés

Ahhoz képest, mennyien várták, hogy a Destiny 2 ismét több száz órát szívjon el az életükből, viszonylag hamar elhalt a játék körüli hype, sőt, többen inkább tartják Destiny 1.5-nek a lövöldét. Most ismét a középpontba került az egyik lehetséges ok, amiért a folytatás talán nem felelt meg az elvárásoknak.

Hirdetés

Kotaku egyik újságírója, Jason Schreier a játékfejlesztésről szóló könyvében is sokat írt az első Destiny fejlesztéséről, így van már néhány belső forrása a Bungie-nál. Tőlük tudta meg még 2016-ban, hogy a Destiny 2 fejlesztését az alapoktól kellett újrakezdenie a Bungie-nak, erről mesélt nemrég egy podcast vendégeként.

"A Destiny 2 egy nagy rebooton esett át, valamikor 2016 elején. Volt egy másik rendező, aki azelőtt irányította a fejlesztést, hogy Luke Smith átvette volna a helyét. Azt hiszem ez 2016 áprilisában volt, de lehet, hogy nem emlékeszem pontosan. (...) Szóval ha így nézzük, nem volt éppenséggel rengeteg idejük. Összesen tizenhat hónapjuk volt a reboottól kezdve addig, amikor a játék végül is megjelent. Nem volt meg az az előnyük, mint a Destiny 1-nél, amin öt évig dolgoztak, a a fejlesztés előkészítését is számoljuk"

- emlékezett vissza Schreier.

Ennek kapcsán elmondta, így már sokkal inkább érthető például, hogy miért nem került be egy faj sem a Destiny 2-be. Emellett kiemelte, hogy a Bungie kérte az Activisiont (még az első rész fejlesztése közben), hogy lassíthassanak kicsit az új tartalmak készítésének ütemén, hiszen nem bírta a tempót a csapat, ezért cserébe ajánlották fel, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek a játékban megtalálható mikrotranzakciókra. A Destiny 2-ben viszont ismét ott tartanak, hogy nem tudják tartani a lépést a játékosok tartaloméhségével.

Mit gondoltok, lehet, hogy a Bungie alaposan túlvállalta magát a Destinyvel?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)