Hirdetés

Destiny 2: Forsaken - kiderült a megjelenési dátum és az összes fontos újdonság

|

A Destiny 2: Forsaken egy teljesen új játékmóddal, új területtel és egy halom fontos változtatással kecsegtet bennünket.

Hirdetés

A Bungie, a High Moon Studios és az Activision végre teljes pompájában megmutatta a Destiny 2 első teljes értékű kiegészítőjét, ami a Forsaken címet kapja és már nem is olyan sokáig kell várni az érkezésére. Komoly ígéretek kaptunk, amit a kétkedőket is megingathatják. 

Hirdetés

A még jelenleg is futó livestream során ugyanis kiderült, hogy a Destiny 2: Forsaken egészen pontosan szeptember 4-én jelenik meg PlayStation 4 és Xbox One konzolokra, valamint PC-re is - az utóbbi platformon kizárólag a Battle.net-en lesz elérhető. Az új kiegészítő visszavisz bennünket a Reefbe, ahol két teljesen új felfedezésre váró területet barangolhatunk be. A legfontosabb újításokat ez az előzetes foglalja magában:

Az új terület elvileg sokkal komorabb és sötétebb lesz, mint bármi, ahol eddig jártunk már. Mutattak párat az új ellenfelekből is, akik végre nem csak átskinezett rondaságok, hanem valóban új rosszfiúknak tűnnek. A legnagyobb durranás kétségtelenül a Gambit névre keresztelt új játékmód lesz, ami egyfajta átmenetet képez a PvP és a PvE élmény között. A Gambit összecsapások során a két csapat két külön arénában mozog, azonban lehetősége van akadályozni az ellenfél bandáját. Mindkét csapat egy energiabankba gyűtji a teljesítményét jutalmazó lightot, ha pedig megtelik ez a bank, akkor megidézünk egy kemény ellenfelet az ellenséges kompániához. Ez a négy a négy elleni hibrid mód már az idei E3-on is kipróbálhatóvá válik. 

Eddig a legtöbb kritika kétségtelenül a sivár játékvégi tartalmakat érte, de a fejlesztők ígéretei szerint most tényleg sikerül majd gatyába rázniuk az endgame-et. A Dreaming City nevezetű új helyszín immár kifejezetten azért jön létre, hogy kiszolgálja a magas szintű játékosok igényeit, ez lesz a legfőbb endgame játszótér tele titkokkal és legyőzésre váró bossokkal. Ugyancsak itt találjuk majd az raidet is - merthogy természetesen ez sem maradhat ki a Forsakenből. 

Nagyon fontos változtatás, hogy immár Trials és Iron Banner meccsek alatt számítani fog a játékosok Power szintje, ezért érdemes lesz észben tartani, különben nagy meglepetések érhetik az embert. 

Azt gondolom mondanom sem kell, hogy egy csomó új fegyvert (az íjjak már most nagyon ütősnek tűnnek), páncélt sőt szuperképességet ömlesztenek majd ránk, az viszont biztos izgalommal tölt el minden veterán játékost, hogy végre valahára visszatérnek a véletlenszerű statok a felszerelésekre (ezen túl a modok rendszerén is gyúrtak egy keveset). Nem lesz tehát elég egyetlen egyszer megtalálni a hőn áhított flintát, bőven kell majd a farmolgatásra is időt szánni, ha a lehető legjobb statokra áhítozunk. Ugyancsak hatalmas csavar lesz az az új megoldás, amelynek köszönhetőn teljesen szabadon variálhatjuk a fegyvertípusokat, tehát akár egyszerre három shotgun is lehet nálunk, ha épp úgy tartja úri kedvünk. 

Ezentúl egy külön szekció mutatja majd meg számunkra az összes valaha megszerzett tárgyat és elvégzett feladatot. A gyűjtögetők ezt valószínűleg imádni fogják, így végre egy helyen láthatunk minden játékbéli teljesítményt. 

A kiegészítő megjelenésekor ismételten ideiglenesen exkluzív tartalmaknak örülhetnek a PlayStation tulajok: számukra azonnal elérhető lesz egy strike, kasztonként egy felszerelési szett, egy hajó és egy exotic fegyver is. A korábbi ideiglenesen exkluzív jóságok azonban ettől fogva már minden platformon feloldódnak. 

Persze a jövőben sem maradunk új tartalmak nélkül, ezúttal Annual Pass lesz a neve annak a szezonbérletnek, amely elhozza a későbbi bővítményeket. Már azt is tudni lehet, hogy a bérlet három csomagot foglal magába: 2018 telén érkezik a Black Armory, 2019 tavaszán várható a Joker's Wild, 2019 nyarán pedig a Penumbra DLC. 

A Destiny 2: Forsaken alapkiadása 40 dollárba kerül, de az Annual Pass-szal együtt is megvehetjük 70 dollárért. A Pass tehát valószínűleg 30 dollárba kerül majd önmagában. Kapható lesz Digital Deluxe kiadás is 80 dollárét, ami a Forsaken kiegészítő és az Annual Pass mellett egyéb játékbéli extrákat is magában rejt.

A fentiek alapján ti várjátok a Destiny 2: Forsakent?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)