Hirdetés

Van olyan játékos, akinek több évi munkáját tette tönkre a Destiny 2 legújabb frissítése

|

A Bungie átdolgozta a játékbeli emblemek működését, ezzel pedig alaposan belerondítottak néhány rajongó játékába.

Hirdetés

A héten megérkezett a Destiny 2 legfrissebb szezonja, a Season of the Worthy, ami az új tartalmak mellett változtatásokat is hozott. Egyebek mellett módosult egy apró, de sokak számára lényeges rendszer működése is, és ennek volt egy elég súlyos negatív következménye is.

Hirdetés

Mostantól kezdve már egészen máshogy menedzselhetjük a megszerzett emblemeket a Destiny 2-ben, mint eddig, ami alapvetően pozitív fejlemény, de a fejlesztők döntésének következtében sajnos kár érte a veterán játékosokat. Az történt ugyanis, hogy a változtatások bevezetésével gyakorlatilag reseteltek több olyan emblemhez tartozó számlálót is, amelyeket büszkén mutogathattak a játékosok, mivel komoly kihívásokon küzdötték át magukat a megszerzésükhöz.

Ráadásul úgy tűnik, hogy nem is hibáról, hanem szándékos lépésről van szó, ugyanis a Bungie egyik munkatársa a Redditen árulta el, hogy az új rendszer bevezetése miatt volt szükség bizonyos trackerek nullázására. Az érintett játékosok jogosan háborodtak fel, hiszen a frissítés megjelenésééig nem is nagyon lehetett tudni, hogy ilyesmi van készülőben. Akad olyan rajongó, aki saját bevallása szerint két és fél évnyi statisztikát bukott el a változtatás miatt.

Ti mennyire vagytok elégedettek az új frissítéssel?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)