Hirdetés

Destiny 2 - így néz ki az első hónap menetrendje

|

A Bungie közzétette az első hónap eseménynaptárát, amiből kiderül, hogy milyen érdekes eventekre számíthatunk a következő hetekben.

Hirdetés

A napokban végre elrajtolt a Destiny 2, aminek már most olyan erővel mentek neki a rajongók, hogy a játék szerverei alig bírják a gyűrődést (a hivatalos blogposzt milliós tömegről beszél, ennél konkrétabb szám egyelőre nincs). A Bungie természetesen az indulás után sem a babérjain fog ücsörögni, most pedig el is árulták, hogy mi is lesz az első hónap menetrendje.

A csapat rendesen feltöltötte tennivalóval az első néhány hetet, emellett pedig több részletet is elárultak a naptárban található eseményekkel, és úgy általában a várható kontenttel kapcsolatban: megtalálható benne az első raid, a Leviathan megjelenési dátuma, valamint a klánrendszer megjelenésének időpontja is. Katt a képre, ha nagyobban szeretnéd látni:

Emellett megjelennek a Faction Rally-k is, habár egyelőre nem teljesen világos, hogy ez pontosan mit jelent, de előbb-utóbb biztosan erről is elárul majd újabb részleteket a fejlesztőcsapat. A naptárból az is kiderül, hogy a játék keddenként fog resetelődni, ezért is vannak e köré a nap köré szervezve a Nightfall és Flashpoint update-ek.

Ti melyik eseményekre fogtok leginkább rápörögni?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)