Hirdetés

Destiny 2 - ennyivel lesz jobb a PC-s béta

|

Sokat tanultak a fejlesztők a konzolos verzió bétájából, így a PC-sek már egy finomított változatot kapnak majd.

Hirdetés

A Bungie nem csak a végtelenségig használható Super képesség bugot hozta helyre, hanem rengeteg mást is levasalnak majd a PC-s verzió tesztelésééig. A Destiny 2 PC bétája augusztus 28-án indul, addigra pedig már nem kevés javítást eszközölnek a játékon.

Az egyik első és legfontosabb panasza volt a játékosoknak, hogy túl lassan töltődnek a szuper képességek, és ebben a Bungie is igazat adott. A PC-s bétában már gyorsabban töltődnek majd az egyes képességek.

A Warlockoknak volt egy glide bugja, ami ugyan rettentően szórakoztató volt, szintén kijavításra került a végtelen gránát glitchel együtt.

Mindezek mellett a Warlockok közelharci támadásának hatósugarát is lehozták a többiek szintjére, így minden kasztnál konzisztens lesz, hogy meddig szúrhatnak el a fegyverrel.

A Bungie jelezte ezeken túl, hogy a gránátok PVE sebzését kicsit feljebb veszik, mert az a céljuk, hogy amikor el tudod lőni őket, akkor igenis szóljanak nagyot.

A fejlesztők reagáltak a PC-s overlay/streamelési aggodalmakra is.

"A biztonság maximalizálása érdekében a Destiny 2 elutasít minden külső klienst és kódot."

Az egész oka az, hogy ne lehessen csalni a Destiny 2 online környezetében. Kicsit kellemetlen, hogy le kell mondanunk például a Discord Overlayről, de ha ezzel sikeresen megóvják a játékot, akkor sokkal kevésbé leszünk bosszúsak. Hamarosan ki fog derülni, hogy mennyire hatékony is ez a védelem.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)