Hirdetés

Destiny 2 - tévesen kapott bant néhány PC-s játékos

|

A Bungie már egy nappal a megjelenés után több száz játékost kitiltott a Destiny 2 PC-s változatából, de néhányuk esetében utólag megváltoztatták a döntést.

Hirdetés

A Destiny 2 PC-s rajtját követően a Bungie valószínűleg rögtön elkezdte keresni a potenciális csalókat, tegnap pedig már akcióba is lendültek. Hirtelen elözönlötték a játék fórumait a beszámolók, amik szerint minden magyarázat nélkül tiltottak ki játékosokat, nem sokkal később viszont a stúdió igyekezett tisztázni a helyzetet.

Hirdetés

Elmondásuk szerint nagyjából négyszáz játékos szűrét tették ki, akik tiltott külső segédeszközöket vetettek be a siker érdekében és ezzel "veszélyt jelentettek a játék közös ökoszisztémájára". A Destiny 2 készítői igyekeztek kiemelni, hogy az olyan programokért nem jár a tiltás, amik nem csalás, hanem videós közvetítés, kommunikáció, vagy a teljesítmény elemzésének céljával lépnek interakcióba a klienssel. Azt viszont elismerték a kapcsolódó blogposztban, hogy négy játékost jogalap nélkül tiltottak ki, az ő büntetésüket azonban visszavonták a banok kézi újraellenőrzése során. Ezeknek a téves tiltásoknak egyébként nem a külső alkalmazásokhoz volt köze, továbbá rámutatott a Bungie, hogy a játék nem tilthat ki senkit automatikusan, ezek a döntéseknek mindig átesnek egy emberi ellenőrzésen is.

Mit gondoltok, sikerülhet tisztán tartani a Destiny 2 PC-s változatát, vagy egy-két csaló mindig akad majd?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)