Hirdetés

Destiny 2 - friss videóban mesél a Bungie a játék jövőjére vonatkozó terveiről

|

A hamarosan megjelenő kiegészítővel egy vadonatúj történet veszi kezdetét a játékban, így természetesen sok újdonságra számíthatunk.

Hirdetés

A legtöbb Destiny 2-rajongó valószínűleg már október 1-re készül, ugyanis ekkor debütál hivatalosan a játék Steamen, illetve ugyanezen a napon érkezik meg a Shadowkeep nevű kiegészítés is. A fejlesztők pedig továbbra sem pihennek, és most a játék jövőjéről is meséltek ezt-azt.

Hirdetés

Felkerült a Bungie YouTube-csatornájára egy elég tartalmas videó, ami főként a kiegészítő megjelenése utáni időszakokra koncentrál. Kiderült például, hogy a Shadowkeeppel megkezdődik egy vadonatúj sztori, amire a Season of the Undying és az utána érkező maradék három szezon mind-mind hatással lesz, és elméletileg a 11. szezonban le is zárul ez a fejezet.

Azonban itt nem ér véget a móka, mivel a stúdió előállt egy új modellel, aminek hála remélhetőleg mindig frissen tudják tartani a játékot. Ennek az a lényege, hogy a tervek szerint minden ősszel fogunk kapni egy vadonatúj kiegészítőt, amit aztán négy szezon követ, és így elméletileg egész évben akad majd tennivaló a játékban.

Persze ha rajongói visszajelzések alapján még változhatnak a tervek, de úgy tűnik, hogy a Bungie egy elég ügyesen felépített jövőt álmodott meg a Destiny 2-nek. Remélhetőleg sikerül is megvalósítani a dolgokat.

Ti játszotok még a Destiny 2-vel?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)