Hirdetés

Destiny 3 - az elemzők szerint jövőre érkezhet a folytatás

|

Az Activision és a Bungie szakítása egyáltalán nem jelenti azt, hogy leáldozott volna a Destiny szériának.

Hirdetés

Nemrég érkezett a hír arról, hogy a Bungie csapata szakít az Activisionnel és viszik magukkal a Destiny sorozatot is. Mármint persze a Destiny 2 marad továbbra is a Battle.net rendszerében, de innentől fogva hivatalosan már a Bungie a játék kiadója, magyarul minden döntést egyedül hozhatnak meg. Az iparági elemzők szerint pedig ez tulajdonképpen remek dolog, és vagyunk itt is egy páran, akik erősen bólogatnak most erre a kijelentésre.

Hirdetés

A Cowen & Company nevezetű elemzőcég előrejelzése alapján hamarosan az új felállás gyümölcsét is élvezhetjük majd, szerintük ugyanis 2020-ban fog megjelenni a Destiny 3 (immár kizárólag a Bungie gondozásában). Igazából maga a dátum teljesen logikusnak tűnik, hiszen az első rész 2014-ben, a második epizód pedig 2017-ben érkezett, szóval a hároméves ciklus most is adott lenne.

A Cowen & Company értesülései szerint egyébként az Activision és a Bungie megállapodása eredetileg arról szólt, hogy kétévente jön egy új Destiny játék, de ezen később módosítottak - ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a pletykák szerint a Destiny 2 fejlesztését egy bizonyos ponton teljesen újra kellett kezdeni, annyira nem voltak elégedettek az addig elkészült anyaggal. Az elemzők szerint több más szempont mellett ez a csúszás is hozzájárulhatott a két cég közötti nézetkülönbségekhez, továbbá a kiadó és a fejlesztőcsapat merőben más véleményen volt arról, hogy merre is kéne tartania a sorozatnak. 

A játékok teljesítményéről is eltérően gondolkodott a két cég, az Activision többet várt volna, sőt a kiadó még a Forsaken kiegészítő kapcsán is arról beszélt, hogy a bővítmény nem érte el az általuk előzetesen támasztott kereskedelmi elvárásokat, ennek következtében pedig újfajta mikrotranzakciókat helyeztek kilátásba. Ezzel szemben a Bungie nem győzte hangsúlyozni, hogy szerintük nagyon jó lett a Forsaken, és a Destiny 2 kicsit túlzottan engedékeny, "felhasználóbarát" megoldásai helyett végre az igazi rajongóknak kedveztek vele - ezzel mi sem tudunk vitatkozni egyébként. 

Nem lehet persze tudni, hogy magát a szakítást ki kezdeményezte, de a Cowen & Company szerint az Activision lehetett az, aki nem akart több pénzt invesztálni a sorozatba, sokkal inkább saját szériáira akar koncentrálni a jövőben, mint például a Call of Duty. Minden bizonnyal kellett persze valamennyit fizetnie a Bungie-nak azért, hogy minden Destiny jogot megkaparintson, de az elemzők szerint ez az összeg nem lehetett hatalmas, mivel az Activision egészen egyszerűen nem tartott már igényt a franchise-ra, szabadulni akart tőle, még úgy is, hogy tudta, ez pillanatnyi veszteséggel jár - a részvényeken ez már most látszik. 

Sok kérdést tartogat még a jövő. Ahogy arra az elemzők is rávilágítottak, a következő Destiny már minden bizonnyal jó ideje a csőben van, ezúttal pedig nem lesz ott a projekt mögött az Activision szigorú tekintete, ami sok szempontból jó ómen is lehet - elég csak az előbb említett "még több mikrotranzakció" ötletére gondolni, hiszen a kiadói nyomás nélkül ez nem válik feltétlenül kötelezően hangsúlyos elemmé a harmadik részben. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy a két cég elválásával kiesik a képből a High Moon és Vicarious Visions csapata, akik eddig elég sokat segítettek a Bungie-nak. A két stúdió teljes egészében az Activision tulajdona, így egyértelmű, hogy ezután inkább más projektekhez csoportosítják át őket, és nem adják kölcsön egyik bandát sem a Destiny széria foltozgatásához. 

Szerintetek tényleg megérkezhet jövőre a Destiny 3, vagy az Activision hátszele nélkül több idő kell majd a fejlesztésre? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)