Hirdetés

Destiny - az első részt nem balanszolják tovább

|

A második rész közeledtével a Bungie úgy döntött, a Destiny egyensúlyának további finomhangolására most épp nincs idejük.

Hirdetés

Ugyan cirka negyed év múlva érkezik a Destiny 2, a Bungie még egy darabig nem tervezi, hogy lelövi az első részt. Sok frissítésre viszont már nem érdemes számítani, ami nem csak azt jelenti, hogy új tartalmak nem érkeznek a lövöldéhez.

A stúdió heti blogposztjában került szóba, hogy foglalkoznak-e tovább a Destiny egyensúlyával, és a válasz, ahogy sejthettétek, egy nem volt. Legalábbis a második rész szeptemberi rajtjáig semmiképp nem érdemes ilyen jellegű patchre számítani.

"(...) láttuk, sokan kérdeztétek, hogy a játék jelenlegi állását átnézzünk-e még egyszer. Jelenleg az egyetlen dolog, amire koncentrálunk, a Destiny 2."

- írták.

Érdemes persze kiemelni, hogy március végén, az Age of Triumph frissítésben jó néhány, az egyensúlyt érintő változtatást eszközöltek. De persze egy ekkora közösség esetében, ahogy arra számítani lehetett, nem mindenki elégedett ennek az újdonságaival, például a különleges lőszerek kezelésével. A poszt megfogalmazása alapján nem zárhatjuk ki, hogy a Destiny 2 rajtja után a készítők még egyszer átgyúrják az első részt, de ha a rajt után is tartani akarják az iramot a rajongótábor új tartalmak iránti éhségével, nem valószínű, hogy lesz erre idejük.

Szerintetek elfogadható, ha a Bungie most már hátrahagyja az első Destinyt?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)