Hirdetés

Destiny: The Taken King megjelenés - sok minden kiszivárgott az új kiegészítőről

|

Egy marketinganyag kiszivárgása után szinte mindent tudni a Destiny legújabb kiegészítőjéről, ami lényegesen több tartalmat hoz, mint az eddigi két DLC.

Hirdetés

Azt mindenképpen sejthettük, hogy a Destiny fejlesztése nem ér véget a Dark Below és a House of Wolves kiegészítőkkel, és most egy meg nem nevezett forrás rengeteg fontos infót elárult a Kotakunak a következő kiegészítőről, ami a The Taken King címet kapja. Az új csomag árazása pedig inkább áll közel egy valódi kiegészítőhöz, mint egy DLC-hez, hiszen Amerikában 40 dollárba kerül majd.

Ezért cserébe viszont a karakterek is tovább fejlődhetnek, és a Destinyben szereplő mindhárom karakterosztály kap egy-egy alosztályt, valamint egy új Super Abilityt is. Az új képességek azohkoz az elemekhez kapcsolódnak majd, amik az adott class repertoárjából eddig hiányoztak, így a Warlockok egy elektromos vihart idézhetnek meg (arc), a Hunterek a Gravity Bow nevű képességet kapják (ez a void típusba tartozik), míg a Titan osztály egy lángoló pörölyt (ez pedig a solar kategóriát erősíti).

Persze a két korábbi DLC-hez hasonló tartalmak is bekerülnek, köztük új PvP-pályák, Strike-ok, a House of Wolves-zal ellentétben viszont a Taken Kingből nem marad ki a Raid sem. Ennek a végén a The Dark Below főellenségének apja, Oryx vár majd ránk, illetve körülötte forog majd a kiegészítő története is. Eszerint bosszúhadjáratot indít Crota megöléséért, és a címben szereplő Takenekből szervez mindehhez egy hadsereget.

A kiszivárgott infók alapján a The Taken King megjelenése szeptember 15-én esedékes, afelől pedig ne legyen kétségetek, hogy az E3 alatt mindenképpen megtudjuk a Bungie-tól és az Activisiontől, merre halad tovább a Destiny.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)