Hirdetés

Destroy All Humans! teszt – 9-es terv a világűrből

|

Végy egy földönkívülit, fegyverezd fel, adj neki szuperképességeket, majd szabadítsd rá az emberiségre! Vajon tizenöt év múltán is működőképes az egykori Pandemic Studios sikerreceptje?

Hirdetés

Valósággal futószalagon ontották magukból Hollywood másod- sőt inkább harmad- és negyedvonalbeli produkciós cégei az 1950-es években a földönkívüli invázió koncepciójára felfűzött sci-fiket. Legtöbbjüket suta színészi alakítások, megmosolyogtató díszletek, jelmezek és maszkok, logikátlan forgatókönyvek és csapnivaló dialógusok jellemezték (bár ez számos kortárs filmre is igaz), és csak részben okolható hiányosságaikért a már-már nevetségesen szűkre szabott költségvetés. Abban, hogy mindennek dacára megtalálták közönségüket, kulcsszerepet játszott a második világháború lezárultával drámaian megromlott viszony a Szovjetunió és nyugati szövetségesei között, valamint az ennek folyományaként az Egyesült Államok lakosságát hiszterizáló kommunistaellenes propaganda, és a Joseph Raymond MacCarthy republikánus szenátor vezette kongresszusi bizottság boszorkányüldözéssel felérő tevékenysége.

A hidegháborús paranoia uralta légkör tökéletes termőtalaja volt az olyan történeteknek, amelyekben a szovjeteket szimbolizáló idegen civilizáció megkísérelte leigázni a Földet és ahogy azóta is szinte valamennyi inváziós sci-fiben, a bolygó legerősebbnek tartott védőbástyájával, vagyis Amerikával kezdte a hódítást. Természetesen ebben a műfajban is születtek az idő próbáját kiálló alkotások, mint a Világok háborúja (1953), A testrablók támadása (1956), A lény - egy másik világból (1951), valamint A nap, amikor megállt a Föld (1951), amelyekből kivétel nélkül készült már remake. (Egészen más okból, de a cikk címében említett, 1959-ben Lugosi Bélával forgatott sci-fi is emlékezetesre sikerült, ugyanis az elképesztően tehetségtelen Ed Wood rendezése fergeteges paródia, noha nem annak szánták.)

Bőséges termésből meríthetett inspirációt az EA által később felvásárolt, majd bezárt Pandemic Studios, amikor két Star Wars: Battlefront közé beszorított egy témába vágó akció-kalandot. A 2005-ös Destroy All Humans! annyit csavart a recepten, hogy felcserélte a szerepeket, azaz a kéretlen látogató nézőpontjából mesélte el történetét, valamint nyakon öntötte egy jó adag humorral, annak is feketébbik fajtájával. Ezt a közönségkedvenc alkotást öltöztette vadonatúj szkafanderbe és modernizálta némileg a Giana Sisters: Twisted Dreams és Fade to Silence játékokon edződött Black Forest Games.

A helyettes helyettese

Tudtátok, hogy civilizációnk hajnalán már meglátogattak bennünket a földönkívüliek? A paleoasztronautika elméletét hirdető Erich von Däniken legalább ebben nem téved, noha abból egy szó sem igaz, hogy a furonok hordták volna négyzet alapú gúlába a gízai piramisok építőköveit. Ennek a szürke bőrű (és nem zöld, semmilyen körülmények között sem zöld) népségnek valójában egész más járt az eszében, amikor meglátták, hogy a földi lányok csábítóak.

Pont úgy viselkedtek, mint a hosszú tengeri utazást követően kimenőt kapott matrózok, azaz elkeveredtek a helybéliekkel, hatalmas tivornyát csaptak, és közülük sokan közelebbi kapcsolatba kerültek a nőstényekkel (mindegyikkel), kiknek leszármazottai sok-sok emberöltővel később is magukban hordozzák a furon gént.

Épp ez az, amire szüksége van az expanzív külpolitikát folytató Furon Birodalomnak a fennmaradáshoz, mert a faj elvesztette önfenntartó képességét (és genitáliáit) a folyamatos háborúskodásban előszeretettel bevetett tömegpusztító fegyverek mellékhatásaként. Átmeneti megoldásként a klónozáshoz folyamodtak, de - mint ezt minden tematikus sci-fi (és vígjáték) igyekszik a szánkba rágni - a másolat rendszerint alsóbbrendű az eredetihez képest.

A különbség pedig még inkább számottevő, ha már a másolat másolatának a másolatáról beszélünk. Történetünk főhőse, Cryptosporidium-137 számozása sokatmondó, de azért távolról sem ügyefogyott harcos és felderítő, aki parancsnoka, Orthopox-13 utasítására repülő csészealjba vágja magát, és megindult a Föld felé, miután hírt kapnak arról, hogy a 136-os klón küldetése kudarcot vallott.

Az első kapcsolatfelvétel a vártnál is rosszabbul alakul; hamar kiderül, hogy nem a szarvasmarháké a domináns faj a bolygón, gazdáik pedig előbb lőnek és csak utána kérdeznek. Aztán egy aggódó állampolgár kihívja a rendőrséget, de nem marad le sokkal a fakabátok mögött a nemzeti gárda különítménye sem, így mire észbe kapunk, már egy interplanetáris háború kellős közepén találjuk magunkat, a békés eszmecseréről szőtt álmok úgy foszlanak szerte, ahogy a primitív főemlősök koponyái szétdurrannak, utat adva értékes tartalmuknak. Persze egy pillanatig sem volt szó holmi "Békével jöttem"-típusú bájolgásról, a nélkülözhetetlen DNS begyűjtésére alkalmazott furon módszer nem is hagy kétséget afelől, hogy Crypto népe sosem fog a miénkkel közös nevezőre jutni.

Minden ellenállás hasznos

Voltaképp semmit sem változott a játék struktúrája az eredetihez képest, a küldetéseket sandbox jellegű, de nem open world (Pox azonnal ránk förmed, ha elhagyjuk a kijelölt zónát) helyszíneken hajtjuk végre az Egyesült Államok különböző pontjain. Többek között farmvidéken, katonai bázison és tengerparti üdülővárosban is megfordulunk, ahol a civilek általában nem sok vizet zavarnak, de minél nagyobb feltűnést keltünk (értsd mindenki szeme láttára felemelünk egy szerencsétlen járókelőt a levegőbe pszichokinetikus erőnkkel, majd áthajítjuk az utca másik végébe) annál valószínűbb, hogy ránk szállnak a zsaruk, majd a harckocsik kíséretében érkező katonák, később pedig a náluk is veszedelmesebb, kísérleti fegyverekkel felszerelt kormányügynökök.

E díszes és a folyamatos utánpótlásnak hála soha el nem fogyó kompánia ellen küzdeni meglepően szórakoztató, de leginkább azért érezhetjük így, mert végre párhuzamosan tüzelhetünk és használhatjuk Crypto szuperképességeit, nem pedig felváltva, mint az eredetiben. Ezzel a módosítással sokkal fluidabbá vált a játékmenet, és persze látványnak sem utolsó, amint egy szempillantás alatt lesokkolunk fél tucat ellenfelet, két másikat lángra lobbantunk, egy harmadikat felküldünk a magasba, és akinek csak tudjuk, szó szerint elszívjuk az agyát.

Akár 15-20 emberrel is el tudunk bánni, ha eközben nem egy helyben állunk, hanem ide-oda suhanunk a fegyverzetünkhöz, pajzsunkhoz és trükkjeinkhez hasonlóan több lépcsőben továbbfejleszthető jetpack segítségével. Még lebegni és légdeszkázni is tudunk vele, rendkívül hasznos eszköz.

Crypto amúgy sérülékeny, de a visszatöltődő erőpajzsa huzamosabb ideig életben tudja tartani, csak kell pár nyugodt pillanat, amikor épp nem éri találat, de sok-sok agyvelő is megteszi. Erre leginkább a boss harcok alkalmával muszáj odafigyelnünk, mert míg a közkatonákon úgy hatolunk át, akár kés a vajon (még a tankokkal is el tudunk bánni), a Destroy All Human! főellenfeleit kemény fából faragták. Plusz mindegyiket háromszor le kell győznünk ahhoz, hogy teljes legyen a siker.

Velük szemben érthető módon nem alkalmazható leghatékonyabb fegyverünk, az agyelszívás, különben öt másodpercen belül véget érne a küzdelem. (Pro-tipp: Még a csészealjba pattanva is nyomogassuk bátran e támadási forma dedikált gombját, és akkor csak bőségesen áramlik majd a rengeteg agyvelő, és velük együtt a küldetések között végrehajtott fejlesztések fizetőeszközeként használt DNS.)

Noha a húsznál is több, jellemzően 15-30 perc hosszúságú misszió során túlnyomórészt megengedett a harc, vagy egyenesen rákényszerülünk, olykor-olykor más módszereket is felkínál a játék. Egyrészt még nagyobb pusztítást hajthatunk végre a csészealjat irányítva és annak fegyvereit (halálsugár, hangágyú, vonósugár stb.) a lakosság ellen fordítva, másrészt pedig olyan is előfordul, hogy kizárólag a beépülés és a feltűnés kerülése vezet célra.

Itt vannak közöttünk

Egy holografikus eszközzel lemásoljuk egy tetszőleges ember külsejét, így szabadon mozoghatunk a tömegben, csupán arra kell ügyelnünk, hogy kellő gyakorisággal szkenneljük a járókelők gondolatait, ami nélkül képtelen a kütyünk sokáig fenntartani az álcát. Ennek a távolról (egészen távolról) a Hitman megoldásához hasonlító furfangnak köszönhetjük, hogy a cselekményt előrelendítő párbeszédeket hallgathatunk ki, amelyekből Crypto és Pox többnyire egészen vicces, nem mindig helytálló következtetéseket vonnak le a földiek szokásairól és társadalmuk hierarchiájáról.

A nagyjából 8-10 órát felölelő kampány küldetései között, és azok után is kedvünkre kalandozhatunk a meglátogatott helyszíneken, sőt még néhány kihívás is vár ránk (verseny, öldöklés gyalogszerrel, illetve csészealjjal, valamint tehén- és emberrablás). Ám utóbbiak hamar veszítenek a varázsukból, elsősorban azért érdemes foglalkozni velük, hogy meg tudjuk vásárolni az összes fejlesztést. Lehetőségünk van továbbá újra próbálkozni a missziókkal annak érdekében, hogy minden másodlagos célt teljesítve különféle skineket oldjuk fel Crypto számára.

A Destroy All Humans! számos tekintetben hasonlít a közelmúltban megjelent Maneaterhez, vagyis a kissé öncélú mészárlást fekete humorral, vicces szituációkkal és szellemes párbeszédekkel ellensúlyozza.

Ha utóbbiak találkoznak az ízléseddel, akkor imádni fogod az olyan pillanatokat, amikor például polgármesterként beszédet tartasz a falusiak előtt, vagy megpróbálsz beslisszolni a vezérkar titkos találkozójára, ám ha nem az outputnyíláson át behatoló szondához hasonló poénokat, akkor a játék hiányosságait is nehezebben tudod majd megbocsátani. Mert miközben kétségtelenül sokat javult a látvány, a karakterdizájn minimum véleményes - a műanyag báboknak látszó embereket kiborítónak tartom -, és az sem túl dicséretes, hogy az emberek közt legalább annyi klón fedezhető fel, mint a furonok között. Valamiért kétlem, hogy ezt poénnak szánták.

Ügyfélszolgálati változás!
Destroy All Humans! Remake
Ha kedvelted az eredetit, ezt is fogod, máskülönben minden a humorérzékeden áll vagy bukik.
Ami tetszett
  • fluidabb irányítás, kötetlenebb harc és ezáltal még szórakoztatóbb tombolás
  • fekete humor
  • bekerült az eredetiből kivágott küldetés
Ami nem tetszett
  • műanyag hatást keltő karakterdizájn
  • éles kontraszt a normál küzdelmek és a boss harcok nehézségi szintje között
  • hamar kiüresedő végjáték
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)