Hirdetés

Deus Ex: Mankind Divided - csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy lesznek mikrotranzakciók

|

A jelek szerint még a fejlesztők sem tudtak róla, a kiadó az utolsó hetekben döntött úgy, hogy ezeknek mindenképp be kell kerülni a játékba.

Hirdetés

A játékfejlesztők élete - a törpökéhez hasonlóan - nem csak játék és mese. A megjelenési hetekben hatalmas a káosz, a csapat gyakorlatilag bent él az irodában és egész nap hegeszti a kódot, hogy a megjelenésig az összes bugtól megszabaduljanak. Ilyenkor a legkevésbé sem hiányzik, hogy valaki extra feladatokat találjon ki.

Pedig a Deus Ex: Mankind Divided esetében a hírek szerint pontosan ez történt. Az egyik, nevét érthető okokból elhallgatni kívánó fejlesztő szerint a Square Enix két héttel a véglegesítés előtt szólt, hogy márpedig ennek még be kell kerülnie. Valószínű, hogy a tesztelőknek kiküldött példányok esetében nem elrejteni próbálták ezeket a funkciókat, egyszerűen még nem voltak implementálva a játékba.

Jim Sterling forrása egyébként azt is megerősítette, hogy az Eidos Montreal két fejlesztőcsapata is dolgozik a Deus Ex univerzumon, az egyik azonban már a következő epizódon. Ez ugyan nem bizonyítja azt a pletykát, hogy eredetileg egy jóval nagyobb játékot terveztek, de feldarabolták azt, hogy trilógiaként jelenhessen meg a sorozat, de az nagyon valószínűnek tűnik, hogy egy fejlesztőcsapat már jó ideje dolgozik a folytatáson.

Ezen kívül is kiderült néhány érdekesség a szóban forgó videóból, érdemes megnézni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)