Hirdetés

Deus Ex: Mankind Divided teszt - egy napunk Prágában

|

Megérkezett a Deus Ex: Human Revolution folytatása, amely nem csupán Adam Jensent küldi el egy újabb, veszélyes kalandra, de minden eddiginél élesebben bemutatja azt, hogy milyen, amikor egy társadalom kettészakad.

Hirdetés

Miközben az U Památníku metróállomás kijáratához igyekeztem, megállított egy marcona külsejű rendőr, és kérdőre vont, mit képzelek magamról, hogy merészelem a természeteseknek fenntartott kocsit használni. Igazolványom láttán hangnemet váltott, de azért nem mulasztotta el csehül szidalmazni anyámat, amivel egyúttal meg is ágyazott a játék egészét végigkísérő kirekesztettség érzésének.

Mindössze két év telt el a Deus Ex: Human Revolution eseményei óta, ám ezalatt nagyot fordult a világ, hiszen ami egykoron életet mentett - sőt privilégiumnak számított -, az mostanra stigmává vált a többség szemében. 2027-ben még úgy tűnt, új aranykor előtt áll az emberiség, minden korábbinál fejlettebb mechanikus művégtagok és beültetések álltak balesetek áldozatai, súlyos betegséggel küzdők és veleszületett rendellenességgel élők rendelkezésére. Míg egyesek kényszerből, mások önként vetették alá magukat a költséges eljárásnak, hogy így váljanak gyorsabbá és erősebbé. Csakhogy a szálakat a háttérből mozgató illuminátusok mesterkedésének köszönhetően egy szörnyű tragédia szertefoszlatta a transzhumanista utópiáról szőtt álmokat. Hiába tett meg az előző részben Adam Jensen minden tőle telhetőt, és hajszolta a fél világon keresztül a vele is kis híján végző zsoldosokat, nem tudta megakadályozni a katasztrófát, és egy lépéssel sem került közelebb az értelmi szerzőkhöz.

Emberi hiba

Ha valamit megtanult hősünk, akkor azt, hogy senkiben sem bízhat; sem az Interpol ENSZ felhatalmazással működő antiterrorista részlegének (Task Force 29) vezetőiben, sem közvetlen kollégáiban, de még a titokzatos Janus által létrehozott Juggernaut hackerkollektívában sem. Utóbbiakkal mellesleg azért fogott össze, hogy kirángassa a napfényre az illuminátusokat. Kettős ügynökként folyton kétségek között őrlődik, és csak rajtunk múlik, hogy kivel osztja meg értesüléseit, kinek ad át fontos bizonyítékokat. Vajon a kilétét eltitkoló Janus a megbízhatóbb szövetséges, vagy Miller igazgató? Többször is választás elé állít a játék, ám döntéseink nem befolyásolják érdemben a történet végkimenetelét. Láthatóan kijelölt egy irányt Jensen számára az Eidos Montreal, és erről nem kíván letérni. Ennek következtében elvész ugyan az illúzió, hogy magunk alakítjuk az eseményeket, de talán még mindig jobb így, mintha az utolsó percekben is arról győzködne ellenlábasunk, akinek következetesen minden lehetséges alkalommal keresztbe tettünk, hogy ugyan már, álljunk át az ő oldalára, és váltsuk valóra terveit (Deus Ex, Deus Ex: Invisible War), vagy nyomjunk meg egyet a három tetszőleges gomb közül (Deus Ex: Human Revolution).

Hellyel-közzel ötven órát töltöttem a Mankind Divided első végigjátszásával, de ebbe azt is érdemes beleszámolni, hogy egy teljes napom ráment, míg végiglátogattam Prága összes ingatlanát, feltörtem minden létező zárat, kipucoltam az utolsó asztalfiókot is, és egyetlen e-könyvet, feljegyzést és e-mailt sem hagytam elolvasatlanul. Ó, és tegyük hozzá, hogy tyúktolvajként settenkedtem keresztül a játékon. Legközelebb viszont éles lőszert fogok használni, és predátor helyett terminátort faragok Jensenből. Gyanítom, úgy feleannyi idő is elég lesz, vagy kevesebb.

S bár szívesen térek majd vissza a játékhoz, vélhetően később sem szabadulok meg az érzéstől, hogy valami hiányzik. Mint amikor felhelyezzük a sakktáblára a figurákat, és a másik fél reakcióit figyelve elkezdjük mozgatni őket, de addig már nem jutunk el, hogy mattot adjunk, mert öt lépés után szünetet rendelnek el a verseny bírái. Magyarán rengeteg időt fordít a játék arra, hogy megismertesse velünk a világot, a különféle csoportosulásokat, de közben alig-alig görgeti előre a cselekménygombolyagot. Amikor pedig épp lendületbe jönne, bevágják a vége főcímet, mi pedig az átélteken rágódunk, és a stáblistába rejtett jelenet láttán vagy sejtelmesen mosolygunk (figyelmesen végigolvastunk mindent, és ismerjük a korábbi részeket, tudjuk ki kicsoda), vagy pedig értetlenül pislogunk (talán nem csak lövöldözni kellene). Jóhiszeműen megelőlegezem a bizalmat a fejlesztőknek, és igyekszem nem azt feltételezni, hogy a Season Pass részét képező sztoriküldetések már kész, de üzleti megfontolásból kivágott tartalmat takarnak. Csak remélhetem, hogy ezek az epizódok ugyanúgy megérik majd az árukat, mint annak idején a The Missing Link.

Mindenesetre úgy fest, hogy az Eidos Montreal még nem kívánja elengedni Adam kezét, és egyelőre anélkül kívánja bővíteni a Deus Ex univerzumát, hogy visszahozná JC Denton karakterét.

Éjjel-nappal Prága

A cselekmény cliffhangerszerű lezárásához hasonlóan a szereplők egy részével is csalódást okozott az írógárda. Még ha tudtak is mit kezdeni velük, akkor sem szakítottak elég figyelmet jellemük alapos kidolgozására, karakterük árnyalására. Többségük sablonos, kétdimenziós figura. Csak ritkán beszélhetünk velük, és akkor is kevés témáról, az izgalmasabb részleteket általában akkor derítjük ki róluk, ha betörünk az otthonukba, átnézzük levelezésüket, megbámuljuk a családi fotókat, és szemügyre vesszük személyes tárgyaikat.

A Mankind Divided narratív hiányosságait viszont nagyszerűen ellensúlyozza - sőt már-már semmissé is teszi - a kellő alapossággal átgondolt jövőképet felvázoló világ, valamint az előző részhez képest finomításon átesett játékmenet. A végigjátszás során meglátogatott helyszínek közül magasan kiemelkedik Prága, bár a többi térkép kinézetére sem lehet egyetlen rossz szavunk sem. A cseh főváros általunk bejárható darabkáját két részre tagolták: egy lepukkantabb szegénynegyedre, valamint egy annál háromszor nagyobb területre, ahol számos elegáns étterem, művészeti galéria, luxusüzlet, bank és egy grúz bűnbanda uralta piros lámpás negyed is várja a vastag pénztárcájú ügyfeleket.

Városszerte erős az egyenruhások jelenléte, állandó zaklatásnak vannak kitéve az augmentált civilek. De még ők a szerencsésebbek, hiszen nyilvántartásba vett, hivatalos okmányokkal rendelkező polgárok, még ha másodrendűek is. Fortuna kegyeiből kiesett sorstársaikat ugyanis a Golem City becenéven emlegetett Utulek komplexumba zsuppolják a hatóságok, ahol olyan körülmények között tengetik napjaikat, mint a District 9 földönkívülijei. Nem véletlen a párhuzam, hiszen a fejlesztők az egykori dél-afrikai rezsim faji megkülönböztetésen alapuló politikája után nevezték el a Mankind Dividedben uralkodó állapotokat mechanikus apartheidnek. Nehéz nem rokonszenvezni a társadalom peremére szorultakkal, amikor bennünket is lépten-nyomon vegzálnak a szinte kivétel nélkül korrupt, munkánkat folyton akadályozó rendőrök. Tehát egyfelől Prága borzasztó helynek tűnik, másfelől viszont kimondottan izgalmas látványt alkotnak az első világháború előtt épült bérházak a hipermodern látszóbeton és üveg konstrukciókkal. Természetesen a gigászi kijelzőkön futó reklámok és a valóságot erősen elferdítő hírműsorok sem maradhattak el. Ezért, valamint az eredeti nyelven elhangzó dialógusok sokasága miatt egy kicsit mindannyian szeretnénk csehek lenni, még inkább prágaiak. Biztos vagyok benne, hogy hatalmas élményt nyújt a helybélieknek a játék.

A kirekesztésen túl olyan témák is előkerülnek, mint a terrorizmus, a sajtószabadság, a politika, a bioetika és a már emlegetett transzhumanizmus. De hogy ne lássuk végtelenül sötétnek a jövőt, néhány ma még csak gyerekcipőben járó technológia megvalósulásának is tanúi lehetünk. Egy alkalommal betörtem egy luxuslakásba és épp nekiláttam volna a fosztogatásnak, amikor egy határozott hang felhívta rá a figyelmem, hogy jobb lenne eltakarodnom, mielőtt kihívja a rendőrséget. A biztonsági rendszer volt az, amely a tulajdonost szívélyesen üdvözli, kérésére rejtett paneleket nyit fel, és megrendeli a takarítást, ha eldurvulna a buli. Még szerencse, hogy meg lehet hackelni.

Fej vagy írás?

Gyakorlatilag a 2000 nyarán megjelent első résztől fogva minden egyes Deus Ex a játékosra bízta, hogy mennyi figyelmet szentel az egyes helyszínek felfedezésére, szán-e időt opcionális mellékküldetések teljesítésére (akkor is érdemes volt, most is az), és végül, de nem utolsósorban, milyen megoldást keres arra a problémára, hogy eljusson A pontból B-be, amikor a köztes útszakaszt fegyveres őrök, kamerák, aknák, automata lövegtornyok és harci robotok szegélyezik. Mindez most sem változott, hiszen az összes pályát úgy tervezték meg, hogy a nyílt konfrontációt felvállaló játékos ugyanúgy célt érjen, mint az, aki előszeretettel időzik szellőzőjáratokban, rögtönöz egymásra halmozott dobozokból egy máshogy elérhetetlen magasságba vezető lépcsőt, kijátssza és kiiktatja a legdurvább biztonsági berendezéseket is, valamint kínosan ügyel arra, hogy egyetlen csepp kiontott vér se szennyezze kezét.

A pályatervezés mellett a nem halálos eszközöket és a pusztító fegyvereket (szinte mindegyiket fejleszthetjük a craftoláshoz szükséges komponenseket és különféle kiegészítőket felhasználva) egyaránt tartalmazó arzenál, valamint Jensen kiterjesztéseinek széles választéka is nagyfokú szabadságot ad. Rendkívül rugalmas, kifogástalanul működő rendszer ez, amelyen csak alig-alig változtattak a Human Revolutionben látotthoz képest. Újdonságot - és további taktikai lehetőségeket - elsősorban a kísérleti augmentációk jelentenek. Ezek közül a beépített sokkoló, valamint az elektronikus eszközök távoli ki-be kapcsolására, kamerák, robotok és lövegtornyok időleges kiiktatására használatos kiterjesztés nyerte el leginkább a tetszésemet, de biztos lesz majd, aki a különleges páncélbevonatnak örül inkább, amit repeszgránáttal sem lehet megkarcolni. A pusztítani vágyó játékos pedig azt értékelheti leginkább, hogy egy szempillantás alatt válthat lőszertípust és tüzelési módot, valamint leszerelheti az okafogyottá vált kiegészítőt (hangtompító) fegyveréről.

A legjobban te fogsz hiányozni, bádogember

Az Eidos Montreal ismét megcsinálta: öt év elteltével újra elvarázsolt. Nem is annyira a cselekménnyel, a dialógusokkal vagy épp a stílusos látvánnyal (ami pofásabb, mint a Human Revolutioné volt a maga idejében), mint inkább a nagyszerű atmoszférával, a szórakoztató játékmenettel, a helyenként valóban kihívást jelentő küldetésekkel és az utalásokkal telezsúfolt világgal. Már a játék első néhány órájában annyi információ zúdul az egyszeri játékosra, hogy óhatatlanul elveszettnek érzi magát. Mert igaz ugyan, hogy majd' negyedórás visszatekintéssel kezdődik a Mankind Divided, ám összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben lesz az, aki behatóan ismeri az univerzumot. Számára ugyanis többletjelentéssel bír a legelső Deus Exben kulcsszerepet játszott Bob Page és Joseph Manderley felbukkanása, de a Juggernaut-kontakt Alex Vegáé is, amennyiben volt szerencséje a mobilról PC-re is átültetett The Fallhoz.

Ha rajongó vagy, kihagyhatatlan darab, még a fizetős csalásnak beillő mikrotranzakció ellenére is. Persze laikusként sem érdemes lemondanod róla, ha szereted a cyberpunkot, megőrülsz az összeesküvés elméletekért, és nem veted meg a kevert műfajú játékokat. Noha a Mankind Divided nem a széria legjobbja, mint önálló játék, magabiztosan áll a lábán az őszi/téli szezonnak nyitányaként.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Deus Ex: Mankind Divided
Prágát látni és megszeretni.
Ami tetszett
  • Csiszolt játékmenet
  • Jól felépített világ
  • Tökéletes cyberpunk hangulat
  • Nagyszerű elektronikus soundtrack
Ami nem tetszett
  • Befejezetlennek ható főszál
  • Néhány kidolgozatlan szereplő
  • Felesleges Breach mód és mikrotranzakciók
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)