Devil May Cry 5 teszt - félig ördög, félig angyal

|

A Capcom bebizonyította, hogy démonokat aprítani zúzós zenére még mindig remek móka.

Nincs könnyű feladata annak a csapatnak, amelyik 2019-ben is egy vérbeli, klasszikus akciójátékot akar megjelentetni. A zsáner címeiből láttunk már annyit, hogy a legtöbben inkább valamiféle más stílussal keverik a játékaikat, RPG-elemeket csempésznek bele, hogy a vásárló végül ne érezhesse, ezzel az alkotással ő már játszott, ráadásul nem is egyszer. A Devil May Cry szériával ráadásul különösen óvatos volt a Capcom. Valódi számozott folytatást több mint tíz éve nem kaptunk, azóta csak HD-ráncfelvarráson átesett újrakiadások és egy eléggé megosztó reboot, a DmC: Devil May Cry érkezett. Most viszont egy olyan folytatást sikerült lerakni az asztalra, amely cseppet sem marad el a korábbi epizódoktól, sőt sikeresen bizonyítja a tiszta akciójátékok fontosságát azokban az időkben, amikor egyre több játék inkább szolgáltatás akar lenni, ennek érdekében pedig úgy keverik a műfajokat, mint kezdő bármixer az olcsó margaritát a happy hour alatt.

Hirdetés

Az ördög új ruhája

Különösen annak fényében szép teljesítmény mindez egyébként, hogy a Devil May Cry HD Collection nemrég ismét emlékeztetett bennünket arra, hogy az első részek nem igazán öregedtek jól játékmenet és főképp vizualitás tekintetében. Nos, a látványra ezúttal egyetlen rossz szavunk sem lehet, a Resident Evil VII-ben debütált RE Engine eddig még sosem látott részletességgel tárja elénk a DMC-univerzum rondaságait. Nyilván a dizájnerek kreativitása is kellett ahhoz, hogy a grafika ekkorát tudjon ütni, egy csomó ötletes megoldásra lehetnek figyelmesek azok, akik tüzetesebben is megvizsgálják a játékbéli démonokat - akikből egyébként meglehetősen sokfélével találkozunk majd, szóval arra sem lehet panaszkodni, hogy esetleg monotonná válna a játék a hasonszőrű ellenlábasok miatt. Ez a tendencia a bossokra is elmondható, markánsan különböznek ezek a bestiák is, ugyanakkor elképzelhető, hogy magára a környezetre már ráunnak egyesek. A Devil May Cry 5 küldetéseinek nagy részében ugyanis az egyenesen a pokolból kinőtt Qliphoth fa belsejében barangolunk, ami egy lüktető, vérrel teli erekkel átszőtt, a szó legjobb értelmében szemkápráztatóan förtelmes táj, viszont változatosnak korántsem mondható. Sokszor fogjuk magunkat azon kapni, hogy úgy érezzük, ezen a helyen jártunk már, pedig csak az az ok, hogy egy sokadik szürke és vörös színekben játszó, véres és tüskés, ágas-bogas szegletén járunk éppen a Qliphoth fának. Ha már ennyire hangsúlyosan szóba került a vér, akkor érdemes azt is megemlíteni, hogy hőseink egy erősen korhatáros kalandban vesznek részt; ez a sorozat történetében az első olyan Devil May Cry játék, amelyik 18-as karikát kapott, azaz kifejezetten felnőtt játékosoknak készült. A realisztikus ocsmányságok és a valóban hektoliterszámra kiömlő vér miatt pedig ez teljesen indokoltnak mondható. No, de kik is ezek az említett hősök?

Adj egy pacsit, Nero!

Visszatér természetesen az egész sorozat központi karaktere, Dante, valamint itt van az ifjú és tettre kész Nero is. Melléjük azonban jön egy teljesen új arc, a nyeszlett és bokától tokáig nonfiguratív tetkókkal televarrt V, aki előszeretettel idézi Shakespeare-t, és nem mellékesen három démoni entitásnak is parancsol. A trió nemcsak küllemében tér el egymástól, hanem teljesen másféle játékmenetet képviselnek, különböző fegyverekkel és képességekkel rendelkeznek.

Nero nincs éppenséggel a topon a játék elején, ugyanis az aktuális rosszfiú nemes egyszerűséggel kölcsönvette a srác jobb karját, ami ugyebár egyben a Yamato, Vergil mágikus képességekkel felvértezett katanája - ha valaki fennakad azon, hogyan változhat kézzé egy kard, akkor még sok meglepetés éri majd a Devil May Cry 5-ben. Baljával persze még így is kifogástalanul képes forgatni Blue Rose nevezetű pisztolyát és méretes pengéjét, a Red Queent. Hamar bővülni fog ugyanis a repertoárja, mivel egy halom különböző mechanikus kart, úgynevezett Devil Breakert használhat majd a kaland során - ezekből általában a bossok leverése után nyílnak meg az újabb opciók. A változatos trükkökre képes ketyerék azonban könnyen elhasználódnak: ha aktiválásuk közben épp ütés ér bennünket, akkor automatikusan széttörnek, de mi magunk is felrobbanthatjuk őket, ha egy szorult helyzetből szeretnénk szabadulni. Szerencsére egyszerre többféle kart is tarthatunk magunknál, illetve a pályákon valamilyen megmagyarázhatatlan okból bőven akadnak elszórva még ilyen gépiesített végtagok. A három karakter közül talán Nerót a legegyszerűbb irányítani, kilőhető robotkezeivel pedig a távoli ellenfelekhez is könnyen odaránthatja magát a fiatal főhős, ami még egyszerűbbé teszi a harcot.

V mint vérbosszú

Ennél egy fokkal összetettebb V harcrendszere. A titokzatos tetovált alaknak ugyanis nem kenyere a közelharc, inkább három démont küld csatába maga helyett. Griffon, az ördögi madárka tulajdonképpen a távolsági támadásokért felel, Shadow, az árnypárduc a közelharci áldást osztja, Nightmare, a félelmetes óriás pedig az egész terepet képes letarolni, nem véletlen, hogy őt csak a Devil Trigger energia felhasználásával hívhatjuk elő. Bármelyik kis kedvencünkkel csökkentjük is le az ellenfelek életerejét, az utolsó csapást mindig nekünk magunknak kell bevinnünk. Az sem lehet akadály, ha épp egy távolabb fetrengő szörnyetegről van szó, V egy pillanat alatt ott terem, ha ki kell végezni valakit, aztán már libben is tovább, nehogy bekapjon egy kóbor pofont. A megfelelő képességek feloldása után lényeink bámulatos kunsztokat tudnak majd összehozni, Shadow például sündisznóként lövell ki árnyéktüskéket, Griffon villámokat szór, Nightmare-re pedig akár mi magunk is felpattanhatunk, hogy ne csak esztelen pusztítást engedélyezzünk neki, hanem teljesen átvegyük felette az irányítást.

Meglehetősen sok gombot fogunk egyszerre püfölni V-t irányítva, hiszen az az igazán jó móka, hogy a három pajtásunk egyszerre üti a gaz ellent. A rendszer mégis okosan van felépítve, nem kell kontrollercsapkodásba fojtani a kreatív energiákat, ügyesen meg lehet tervezni a harcot úgy, hogy látványos és hasznos is legyen.

Minden nő álma, D

A végtelenül laza Dante ugyan csak a Devil May Cry 5 második felében kerül elő játszható karakterként, de bőven megéri várni rá, ő tekinthető ugyanis a leginkább testre szabható, saját igényeink szerint használható karakternek, az ő fegyvertára a legszélesebb. Többféle közelharci és távolsági fegyverét szépen egymás után nyitjuk meg a történet során, ezekből pedig egyszerre négyet-négyet tarthatunk magunknál, viszont akár harc közben is szabadon váltogathatunk közöttük. Tovább növeli a variációs lehetőségeket, hogy ugyancsak egyetlen gombnyomással válthatunk Dante harci stílusai között, amelyekből négyféle került a játékba: ezek a közelharcot vagy épp a távolsági sebzést, a védettségünket, esetleg a mobilitásunkat növelik meg jelentősen, szóval érdemes mindig az adott szituáció függvényében választani közülük.

Nem szeretném elspoilerezni Dante fegyvereit, de azért pokoli motorjáról mindenképp érdemes legalább pár szót ejteni. A démoni fémekből kovácsolt motor, vagyis a Cavaliere ugyanis annyira piszkosul menő, hogy vétek lenne megfeledkezni róla. Dante a mocira felpattanva akár neki is hajthat az ellenfeleknek, de bármikor szét is kaphatja a járgányt, és a pörgő kerekeket az ördögfiókák arcába nyomva szeretgetheti a pokol lakóit.

Gyűjtsd a pontot, ne siránkozz!

A Devil May Cry 5 teljesen más irányba halad, mint a 2013-as reboot. Éppen ezért már rögtön az első harcok után kitűnik majd, hogy akiknek esetleg pont a DmC stílusa jött be, azoknak nem áll kézre azonnal a számozott ötödik rész. HP első benyomásként pont azt említette meg a játék kapcsán, hogy a DmC bezzeg mennyivel jobb volt, de neki már csak ilyen furcsa az ízlése. Az viszont érezhető, hogy mind a tempó, mind az irányítás eltér a két játékban, ez sokkal inkább a nagy széria modellje, így a DmC vonalban csalódott játékosokat tárt karokkal várja vissza, akik viszont szerették a Ninja Theory-féle rebootot, azoknak lehet, hogy lebiggyed majd a szájuk.

Most ugyanis az a helyzet, hogy nem fogunk világrengető kombókat szórni már az első pillanatban, a legalapvetőbb mozdulatsorokat is annak rendje s módja szerint fel kell oldani. A levert ellenfelekből és szétcsapkodott vérkristályokból hulló vörös gömbökből (a játék sem talált ki rájuk bonyolultabb nevet) tudjuk majd megvásárolni az extra képességeket, amelyekből minden karakternek jutott bőven. Ezek általában az egyes fegyverekhez kapcsolódnak, de akadnak általános skillek is - fontos, hogy a gömböket együtt gyűjti az összes karakter. Nerónak ugyancsak ezekből a gömbökből vehetünk új robotkezeket, ha esetleg teljesen kifogytunk volna belőlük. Szintén lehetőségünk van a gömbökből maximális életerőnket véglegesen megnövelő kék gömböket venni, vagy a korábban említett Devil Trigger sávot bővítő lila gömböket vásárolni - ezekből egyébként a pályák rejtett zugaiban is találhatunk párat. Nyugalom, mindjárt vége a gömbök sorának, de még az aranyszínűre ki kell térnünk gyorsan: ez effektíve egy extra életnek felel meg; ha meghalnánk a harcok során, akkor egy ilyet elhasználva teljes életerővel ugorhatunk vissza a bunyóba. Ilyen arany csodákat már csak azért is kapunk, ha mindennap belépünk a játékba, valamint más játékosok is "ajándékozhatnak" nekünk belőle. Utóbbi lehetőség úgy működik, hogy saját játékmenetünk közben folyamatosan látjuk egy másik játékos teljesítményét, azaz azt, hogy D és tripla S érdemjegy közül miket kap éppen az összecsapásokra, majd a pálya végén dönthetünk arról, hogy megérdemel-e ezért egy kis támogatást.

Harcra éhesen

Keményvonalas akciójátékról lévén szó, a Devil May Cry 5 igazi erényei a harcok során mutatkoznak meg, de ezt csak azok fogják élvezni, akik egyrészt hagynak időt arra, hogy szépen elkezdjen minden mozdulat kézre állni, másfelől pedig nem várják el, hogy rögtön az első perctől rendelkezésükre álljon a világ össze pusztító technikája. Ne szépítsük: szokni kell az irányítást, nem lesz minden azonnal magától értetődő. Az eltérő harcmodort képviselő karaktereknek köszönhetően mindenkinek meglesznek majd a saját kedvencei, egyes pályákon pedig dönthetünk is arról, hogy melyik szereplőt szeretnénk irányítani.

Azzal is meg kell barátkoznunk, hogy vannak durva kilengések a játék nehézségi görbéjében. Egy akciójátéktól azt várná az ember, hogy fokozatosan nehezedik, főleg a bossok tekintetében, itt azonban az mondható el, hogy teljesen véletlenszerű a nehézség, izzasztó főellenségek után is következhetnek olyanok, akiknek az ember csukott szemmel, hátrakötött kézzel is elkenné a száját. Kezdetben egyébként csak két nehézségi szint érhető el, de a játék teljesítése után folyamatosan nyílnak meg az egyre durvább fokozatok is.

Az ördög a részletekben rejlik

A történet nem váltja meg a világot (ennél a műfajnál talán ez nem is elvárás), de a szokásos Devil May Cry szintet bőven hozza, sőt még talán felül is múlja. Arra viszont érdemes felkészülni, hogy a dolgok az elején még nagyon zavarosak, mivel egyből a sztori kellős közepébe csöppenünk, és csak később, visszatekintések után áll majd össze teljesen a kép. Ehhez az időben előre és hátra ugráló narratívához tökéletesen illenek a párhuzamos szálakon egyszerre haladó karakterek. Kardinális kérdés lehet a történet élvezetének tekintetében az is, hogy az ember mennyire tudja befogadni a masszívan jelenlévő humorfaktort, ami személy szerint engem nagyon szórakoztatott, de biztos vagyok benne, hogy egyesek a falra másznak majd mondjuk a mellékszereplőktől, például Nero fegyverkovácsától, akinek kisbuszában a fejlesztéseket is el kell végezni - ez a busz egyébként általában egy telefonfülkénél a bossok előtt is magunk mellé rendelhető. Összesen húsz, hosszabb-rövidebb misszióból áll össze egyébként az egész mese, de rejtett szimbólumokat felkutatva titkos pályákat is elérhetünk, amelyekben különféle furmányos kihívások teljesítése után a korábban hosszasan taglalt gömbök közül lesz valamelyik a jutalmunk.

Akik alapvetően kedvelik a műfajt, és szeretnének egy mindenféle sallangoktól mentes, klasszikus akciójátékot nyúzni, garantáltan többször is végig fogják tolni a Devil May Cry 5 küldetéseit, annyit pedig mindenféle spoilerek nélkül is elárulhatunk, hogy bőven van még lehetőség folytatni a sztorit, mi pedig csak bízni tudunk abban, hogy az eladások majd okot adnak arra, hogy a Capcom idővel újra elővegye Dantét és egész kompániáját. Kellenek ilyen játékok is.

Devil May Cry 5

Készülhet klasszikus akciójáték úgy, hogy 2019-ben is szórakoztasson.
PRO
  • Három teljesen eltérő karakter temérdek lehetőséggel
  • Gyönyörű és erősen korhatáros látvány
  • Vegytiszta akciójáték
Kontra
  • Szokni kell az irányítást
  • Kissé egyhangú helyszínek
  • Ingadozó nehézségi görbe
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)