Hirdetés

Diablo III - a PC-seknek jó, hogy nem tudnak offline játszani

|

A Diablo III konzolos megjelenését követően érthető, hogy felmerült a kérdés: vajon a PC-sek is játszhatnak majd internetkapcsolat nélkül? Nos, nem, de ez az ő érdeküket szolgálja.

Hirdetés

A szerkesztőség több tagja is áldozatául esett a konzolos Diablo III csábításának, Mocsy fiával együtt tesztelte a játékot úgy, hogy mindketten ugyanazon az Xbox 360-on játszottak, így abszolút nem volt szükség internetkapcsolatra a kooperációhoz.

Ebből értetődik, hogy Xbox Live Gold előfizetésre sem volt szükségük, ami nélkül ugye semmilyen multiplayer funkciót nem érhetünk el (ez ellen küzd a Bethesda a The Elder Scrolls Online miatt). Ha a Blizzard meghagyta volna a PC-seknél alkalmazott, állandó internetkapcsolatot igénylő eljárást, akkor a Diablo 3 játszhatatlan lett volna külön előfizetés nélkül, ami keresztbe tehetett volna az eladásoknak. A srácok szerencsére jól döntöttek, azonban továbbra is úgy gondolják, hogy a PC-seknél semmi nem indokolja az offline mód bevezetését.

Joshua Mosqueira, a játék igazgatója a vezető tartalomtervező, Kevin Martens szavait idézte, miszerint a Diablo akkor a legjobb, ha más emberekkel játszod, ezért is tervezték már a kezdetektől fogva co-op játéknak a D3-at. Ugyanakkor hozzátette, hogy szeretnék, ha a PC-s játékosok éreznék: ők egy nagyobb Blizzard és Diablo közösség részei. Rengeteg olyan újításal készülnek, amik éreztetik, hogy fontos, hogy a felhasználó online legyen.

Ti megbékéltetek már azzal, hogy net nélkül nem megy a Diablo, vagy mégis jó volna, ha áramszünet közben a telepről működő laptopon, sunyiban fel lehetne fedezni néhány területet?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)