Hirdetés

Diablo IV - gyakorlatilag egy osztott világú MMO lesz

|

Nem véletlen, hogy csak online játszhatunk majd az új Diablo epizóddal, hiszen folyamatosan mellettünk kalandozik majd a többi játékos is.

Hirdetés

Az idei Blizzconon bejlentették a Diablo IV-et, ráadásul a helyszínen jelenlévő szerencsések rögvest ki is próbálhatták a játékot, és annak első három karakterét (elvileg öt kerül majd a negyedik részbe, de egyelőre csak a barbárt, a mágust és a druidát leplezték le). Befutott egy csomó érdekes infó is a játékmenetről, amelyek alapján egy újszerű Diablo-élményre számíthatunk. 

Hirdetés

A Diablo IV ugyanis egy osztott világot használó, nem lineáris kampányra építő játék lesz, amelyben öt egymással határos nagy régiót járhatunk majd be pajtásokkal az oldalunkon - ezekben egyébként váltogatják majd egymást a nappalok és éjszakák, valamint dinamikusan változik az időjárás is. A világ méreteit jól demonstrálja, hogy immár lóháton is közlekedhetünk. Mi döntjük el, hogy épp melyik területet akarjuk felfedezni, az előző három rész rendszerével ellentétben nem végig egyenesen előre haladunk majd a történetben. 

Abszolút érződik a masszív MMO-s vonal, hiszen a városok szolgálnak majd közösségi terekként, ahol cseveghetünk a többi játékossal, lesznek majd dedikált PvP zónák, sőt hatalmas szörnyetegeket a csatába bedobó world eventek is. Egyelőre nem tiszta, hogy a különböző dungeonök milyen rendszert használnak majd, de annak fényében, hogy ennyire MMO-hatású az egész Diablo IV, cseppet sem lennénk meglepve azon, ha konkrét instance-okat kellene teljesíteni választott csapatunkkal. Az mindenesetre biztos, hogy az ígéretek szerint százával kapjuk majd az ilyen (egyébként véletlenszerűen generált) dungeonöket.

Mindezek fényében gondolom senki sem lepődik meg azon, hogy a játékhoz folyamatos internetkapcsolat szükséges, teljesen hiányozni fog belőle az offline mód. A megjelenés kapcsán egyébként annyian és annyiszor hangoztatták a Blizzconon, hogy egyhamar ne számítsunk rá (sőt Luis Barriga egészen konkrétan úgy fogalmazott, hogy a "Blizzard hamar" sem érvényes ebben az esetben), hogy talán még a 2020-as becslés is túl optimistának tűnik. 

Nektek mennyire jön be a Diablo IV új iránya? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)