Hirdetés

Előkelő helyet kap a Diablo az idei BlizzConon

|

Felkerült az internetre az esemény beosztása, és eléggé úgy tűnik, hogy a Blizzard valami nagy dolgot fog bejelenteni a szériával kapcsolatban.

Hirdetés

Számos népszerű játéksorozata van a Blizzardnak, amelyekkel rendszeresen foglalkoznak is a srácok, azonban az elmúlt évek tapasztalatai alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem a legendás Diablo széria kapja a legtöbb figyelmet. Viszont könnyen előfordulhat, hogy ez hamarosan megváltozik.

Hirdetés

Már nem kell sokat várnunk a Blizzard éves bulijára, a BlizzConra, ami idén november 2-án rajtol el, és valószínűleg jó néhány érdekességet bejelent majd a stúdió. Nemrég pedig közzé lett téve a rendezvény beosztása, így már tudjuk, hogy mikor esedékesek az egyes bemutatók.

A nyitóceremónia után kicsivel már meg is kezdődnek az újdonságok bemutatása, amely során minden játék külön panelt kap. Ez önmagában még nem is különleges, hiszen általában így zajlik a BlizzCon. Azonban idén a Diablo sorozattal fog kezdeni a csapat, ráadásul a főteremben lesz a bemutató, ez pedig bizakodásra adhat okot minden rajongó számára, ugyanis egyre valószínűbbnek tűnik, hogy valami nagy durranással készülnek a fejlesztők.

Arról egyébként már érkeztek hírek, hogy a Netflix Diablo sorozatot készít elvileg. Szerintetek mit fog bejelenteni a Blizzard?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)