Hirdetés

Diablo III - a Blizzard megbánta az aukciós házat

|

Az idei GDC-n maga a játék korábbi direktora, Jay Wilson mondta, hogy nagyon negatív hatásai voltak a kereskedelmi rendszerüknek a játékra nézve.

Hirdetés

Az internetet böngészve számtalan kommentet olvashatunk a Diablo 3 vevőitől, hogy a játékot az azon belüli aukciós ház miatt hagyták abba, mivel az szerintük elrontja a játékélményt. Ezt most a játék fejlesztői is elismerték, valóban rosszul sült el az a tervük, amivel engedélyezték, hogy a játékosok valódi pénzért adhassák el egymásnak a játékban talált fegyvereket és egyéb tárgyakat. A GDC 2013-on tartott beszédében lepte meg Jay Wilson a jelenlévőket ezzel a kijelentésével. A Diablo III fejlesztéséről szóló panelon elmondta, hogy ha tehetnék most azonnal kivennék a játékból, de ez ugye nem ilyen egyszerű helyzet. Szerinte az aukciós házuk, ami a konzolos verzióba már bele sem kerül, eltorzítja a játékosok motivációját a játékon belül.

A felhasználók majdnem ötven százaléka arra használja ezt a rendszert, hogy pénzt keressen. A Blizzard is problémának látja, hogy ennyi játékost Diablo lemészárlásának élvezete helyett a haszonszerzés vezérli. Állításuk szerint havi 3 millió felhasználó lép be rendszeresen, tehát nem lőhetik le az aukciós házat, túl sokan érdekeltek benne. Az ex-direktor elmondása szerint dolgoznak megoldásokon, amelyek enyhítik a helyzetet anélkül, hogy a teljes rendszert eltörölnék a Diablo III-ból. Hogy ez mit is jelent pontosan, azt meglátjuk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)