Hirdetés

Diablo III - hamarosan konzolokra is jönnek a szezonok

|

Eddig csak a Diablo III PC-s változatának játékosai élvezhették a Seasons funkciót, azonban már nem kell sokat várni hozzá, hogy konzolokra is beköltözzön, senki sem marad ki a jóból!

Hirdetés

A szezonok a Reaper of Souls kiegészítő megjelenésével debütáltak a Diablo III világában, azonban idáig kizárólag PC-n volt lehetőségük a játékosoknak szezonális karaktereket alkotni, exkluzív tárgyakat és achievementeket szerezni, speciális ranglistán szerepelni. 

A novemberi BlizzCon alkalmával a Blizzard nem csupán az új kasztot, a nekromantákat, továbbá a Diablo I speciális visszatérését jelentette be, hanem azt is, hogy a Seasons funkció a konzolos játékosok számára is elérhetővé fog válni, amely ígéret már március végén beváltásra kerül. A legelső konzolos szezon március 31-én, helyi idő szerint 13:00 órától indul, miközben ugyanebben az időben PC-n már a tizedik veszi kezdetét. 

Történt azért egy izgalmas bővítés is, ugyanis a konzolos szezon magával hozza a PC-sek számára már ismerős Conquesteket: ezek olyan kihívást jelentő feladatok lesznek, amiket csakis szezonális hőssel lehet teljesíteni, természetesen jutalomért. Várjátok már őket?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)