Hirdetés

Diablo IV - vadonatúj motor zötyög majd a játék alatt

|

Technikai téren is sokat újít a Blizzard az előző részhez képest, így nemcsak sötétebb, de sokkal valósághűbb is lesz a következő Diablo.

Hirdetés

Sajnos még elég messze a megjelenése, de legalább már tudjuk, hogy gőzerővel készül a legendás Diablo sorozat negyedik felvonása, ami a Diablo III könnyedebb kalandjai után egy jóval durvább utazásra invitál minket. A tartalmi újítások mellett a motorháztető alatt is kicserél ezt-azt a Blizzard a jobb élmény érdekében.

Hirdetés

A stúdió az AusGamersnek erősítette meg, hogy a Diablo IV-et bizony egy vadonatúj motor fogja hajtani, amiről sajnos nem árultak el túl sok részletet, de az kiderült, hogy fizikai alapú renderelést használ majd. Ez a gyakorlatban annyit teszt, hogy a fejlesztők jóval realisztikusabb formában alkothatják meg az egyes grafikai elemeket, így például a fém, a vér vagy épp a bőr is élethűbb lehet. Továbbá a kameranézettel is kísérletezgethetnek, így pedig sokkal izgalmasabb átvezető jeleneteket rakhatnak össze, valamint a zoomolással is játszhatnak. Ez utóbbi kifejezetten jól jöhet, ha például egy nagyobb boss ellen harcolunk, és több területet kell belátnunk, mint általában.

Egyébként a friss motor nagy segítséget jelent a dinamikusan változó időjárás, illetve a váltakozó napszakok megalkotásánál is, de a környezet rombolhatóságában is fontos szerepet játszik. Sőt, ha mindez nem volna elég, még új animációkat is alkothatnak a fejlesztők, tehát valóban sok területen érzékelhetjük majd az újításokat.

Ti várjátok már a Diablo IV megjelenését?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)