Hirdetés

BlizzCon 2018 - több Diablo projekt is készül, két külön csapattal

|

Nem kell megijedni, nem az Immortal az egyetlen fejlesztés alatt álló Diablo játék, maradt reménye a hardcore játékosoknak is.

Hirdetés

A Blizzard a BlizzCon 2018 alatt bejelentett ugyan egy Diablo játékot, de nem azt, amire a keményvonalas rajongók vártak. Sokan felháborodtak a Diablo: Immortal létezése miatt, de a fejlesztést vezető Wyatt Cheng elárulta, hogy nem ez az egyetlen projektjük, amit Allen Adham, a Blizzard társalapítója is megerősített.

Hirdetés

Kotakunak adott interjújában elmondta, hogy két teljesen különálló Diablo csapat dolgozik jelenleg a szérián. Az egyik a NetEase embereivel együttműködve mindent belead abba, hogy a Diablo: Immortal egy, a PC-s címekhez hű élményt adjon. A másik egy még be nem jelentett játékon dolgozik.

Ez, és a tény, hogy Wyatt Cheng a BlizzCon színpadon elmondta, hogy több projektjük is van csak tovább erősíti a gyanút, hogy igen, a Blizzard dolgozik egy Diablo 4-en, vagy valami hasonlón. A stúdió általában csak akkor jelenti be a játékait, ha a projekt már biztos lábakon áll, így nem fogják a szájába adni a közösségnek, hogy mit csinálnak. Ettől függetlenül nincs mitől tartani, a Diablo franchise nem halt meg, és egészen biztosan lesz még részünk teljes értékű, monitorokon futó folytatásban is, csak közben kicsit változik a világ körülöttünk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)