Hirdetés

Dishonored 2 - meg kell fontolnotok, hogy melyik karaktert választjátok

|

Mikor megtudtuk, hogy két játszható karaktert kapunk a Dishonored 2-ben, nem volt még tiszta miként választhatunk kettejük közül. Most végre ez is kiderült.

Hirdetés

Férfi és női hőst is alakíthatunk a Dishonored 2-ben, ezt már tudtuk. Most azonban kiderült pontosan hogyan oszlik el közöttük a játékidő. Nos, nem úgy, mint az Assassin's Creed: Syndicate esetében.

Az Arkane Studios elárulta, a játék kezdetén mindenképpen Emilyt fogjuk irányítani, majd a történetben egy bizonyos ponthoz érkezve döntenünk kell arról, hogy vele folytatjuk-e a kalandot vagy átváltunk Corvóra. Választásunk végleges lesz, azaz a későbbiek folyamán nem tudjuk tudni cserélgetni a karakteret. 

Harvey Smith, a Dishonored 2 társrendezője szerint erre azért is szükség van, mert a két hős merőben eltérő tulajdonságokkal rendelkezik, Emily például eddig soha nem látott képességekkel lesz felvértezve. Mindketten teljes szinkront kapnak, az eseményekre pedig eltérően fognak reagálni. Izgalmasan hangzik a koncepció, nem árt tehát megfontolni hogyan választotok.

Ti örültök a döntésnek vagy boldogabbak lennétek, ha menet közben is válthatnátok a karakterek között?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)