Hirdetés

DJ Hero - Idén érkezik

|

A davosi világgazdasági fórumon kapta el az egyik televízió riportere az Activision Blizzard fővezérét egy körre.

Hirdetés

A svájci Davos városa adott otthont az idei világgazdasági fórumnak, ahol a CNBC televízió riportere sikerrel bírta szóra Bobby Kotick Activision Blizzard fővezért, akiről egyebek mellett kiderült, hogy szinte egyáltalán nem játszik videójátékokkal. Nem mintha nem szeretné őket, de meggyőződése, hogy természetéből fakadóan túl sok időt töltene velük. A világ legjövedelmezőbb franchise-ai közül a Call of Duty-t a Guitar Hero-t és a World of Warcraftot is markában tudó cégóriás vezetője elismerően beszélt a Nintendo-ról, arról a vállalatról, amelyik olyan játékokat dobott piacra, amire korábban senki sem gondolt volna. Míg a Microsoft a Sony és mások a fogyasztói szokások után mentek, addig a nevető harmadikként magát piacvezető pozícióba küzdő cég átalakította a fogyasztói szokásokat.

Az interjúért katt a képre!

 

bobby.jpg


Kotick úr egészen az utolsó percig csak arról beszélt a már korábban említett Nintendo mellett, hogy miért jelent meg a fórumon, milyen stabil lábakon áll a cég, és miként nyomulnak még erősebb az online közösségek irányába. Itt csúszott ki a száján, hogy még idén érkezik a DJ Hero, amihez frankó kis keverőpult-szerűség is jár.

Ő már alig várja

djflower.jpg

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)