Hirdetés

Ezért nincs deathmatch mód a Doom Eternalban

|

A fejlesztők szerint az egy- és többjátékos módnak egy nagy egészet kell alkotnia, és nem illik össze, hogy több órányi démongyilkolás után a Doom Slayerek egymást kezdik el lövöldözni.

Hirdetés

Meglehetősen szórakoztatóra sikerült a 2016-os Doom reboot folytatása, a Doom Eternal, azonban a multiplayer összecsapások kedvelői hiányolják belőle a deathmatchet, amit anno ez a széria talált fel. Nem véletlenül maradt azonban ki a népszerű mód, mivel az id Software fejlesztői egyrészt öregnek tartják, másrészt szerintük rontana a játék összképen. 

Hirdetés

A stúdió kommunikációért felelős vezetője, Peter Hines most mesélt kicsit arról, hogy milyen megfontolás szerint alakították a Doom Eternal multiplayerét. Elmondása szerint, számukra nagyon rossz érzés volt a korábbi rész esetében, hogy másik csapat készítette a többjátékos részt. Szerintük ez teljesen elütött a közönség által nagyon kedvelt alapjátéktól, így azt szerették volna, ha a felhasználók ezúttal azt érzik, hogy ugyanabban a játékban vannak a kampány és a multi esetében is. Ebbe pedig belerondított volna a deathmatch:

"Nem. Az a mód eonokkal ezelőtt született, öreg. [...] Teljesen szembe megy az egységgel, az hogy »Egy brutális démon gyilkos vagyok az egyjátékos módban, de amikor a multiplayerre váltok nincsenek démonok, csak egy deathmatch.« Nem tudom miért kéne belekerülnie a Doomba azon kívül, hogy évtizedek óta beletesszük, tehát most is bele kéne"

A Doom Eternal persze nincs híján a multiplayernek, hiszen a battle módban hárman csaphatunk össze úgy, hogy egyikünk a Doom Slayert alakítja, míg a másik ketten démonok fölött veszik át az irányítást. Az biztos, hogy ez jobban illik a kampány által felvázolt koncepcióhoz, kérdés, hogy a játékosok szemében lehet-e olyan népszerű, mint az elhagyott deathmatch.

Nektek bejön a battle mód, vagy szívesebben esnétek egymásnak egy deathmatchben?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)