Hirdetés

Doom - idén már nem lesz publikus bemutató, pedig állítólag elképesztő

|

A QuakeConon bemutatták az új Doom első demóját, de nekünk úgy látszik, hogy elég sokat kell majd rá várnunk. Pedig a rajongók odáig vannak azért, amit láttak.

Hirdetés

A Doom 4 - ami igazából csak Doom - tegnap megmutatta magát a QuakeCon közönségének, de mi csak az első részleteket tudtuk nektek továbbadni. A videó az titok maradt.

Ráadásul úgy látszik, hogy az új Doom 4-nek hitt reboot publikus bemutatását nem is tervezi mostanában megejteni az id Software. A Bethesda Sofwork PR csapatának alelnöke elmondta, hogy a "Doom még nem áll készen egy formális bejelentésre". Pete Hines szerint a fejlesztők még nem készek arra, hogy mindenkinek megmutassák a demót, hogy "képkockáról képkockára szétszedhessék azt", amikor igazából "ilyen korán nem is szoktak mutatni semmit".

Igazából most is csak azért döntöttek úgy, hogy a QuakeCon közönségének levetítik a Doom demót, mert Hines sem akart már még egy olyan rendezvényt, ahol nem szerepel a sorozat. Szerinte ez a megoldás egy kompromisszum volt, mert így az id Software visszanyerhette a rajongók bizalmát, a QuakeCon közönsége nem volt csalódott és a Bethesda visszamehet és szép csendben folytathatja a Doomon való munkát.

De mikor mutatják be nekünk? "Igazából normális esetben jövőre indult volna [a kommunkáció] - mondta Hines, majd hozzátette: "Szóval úgy gondolom, hogy akkor is leplezzük majd le a játékot. Később hozzátette, hogy ezek a tervek még változhatnak, de a most bemutatott demót biztosan nem látjuk majd mostanában.

Ez igazából azért is fáj, mert a QuakeCon közönsége elképesztően lelkes volt a látottakkal kapcsolatban. Pedig ők aztán tényleg igazi rajongók, akik meglehetősen kritikusak tudnak lenni, ha rebootolják a kedvenc játékaikat. Vigyázat, káromkodnak a videóban.

Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)