Hirdetés

No Guy's Sky - ha a Doom 2 grafikájával szeretnél felfedezni az űrben

|

Egy Robert Prest nevű Youtuber három hét alatt újraalkotta a No Man's Sky-t az általa készített Doom modban.

Hirdetés

A No Guy's Sky fantázianévre hallgató mod esetében első ránézésre némi élcelődést fedezhetünk fel, de az egyértelműnek tűnő karikírozás ellenére Prestnek egyszerűen a rekonstrukció volt a célja, csupán a trailerekből merített ötleteket. Ha valóban így tett, akkor igazán jól elkapta a lényeget, majdhogynem egy teljesen kidolgozott játékot kaptunk, amelyben hasonló játékmenetben lehet részünk mint az inspirációul szolgáló No Man's Sky-ban.

A játék véletlenszerűen generál különböző űrlényeket és milliónyi bolygóra ellátogathatunk. Nyersanyagokat kell gyűjtenünk a rendelkezésünkre álló lézerfegyver segítségével, melyekért cserébe nagyobb táskákat vagy gyorsabb hajót kapunk, melyeknek köszönhetően még több nyersanyagunk lehet, szóval az önmagát generáló móka soha nem ér véget.

Kapcsolatba is léphetünk idegen lényekkel, akiknek az arcát a modoláshoz értők kedvükre kicserélgethetik. Jetpackünkel gyorsan visszatérhetünk hajónkhoz, ha a kapcsolatfelvétel balul sülne el, és már indulhatunk is a következő bolygóra.

A játék egyenlőre még nincs teljesen kész állapotban, de Prest elmondása szerint némi csiszolás után nemsokára elérhetővé teszi.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)