Hirdetés

Több platformra is megjelentek a klasszikus Doom játékok

|

Nem csak Switchen játszhatjuk újra az első három részt. Sőt, lehet, hogy a Doom 64 is visszatér.

Hirdetés

2019 a Doom éve a Bethesdánál, és ezt nem csak azzal ünneplik, hogy november 22-én kiadják a sorozat következő részét, a Doom Eternalt. A nosztalgiázni vágyóknak is jár valami.

Hirdetés

Tegnap arról írtunk, hogy a Doom, a Doom II és a Doom 3 elérhetővé váltak Switchen, később azonban megérkeztek PlayStation 4-re és Xbox One-ra is, mi több, az első kettő iOS-en és Androidon is játszható. A Doom és Doom II nagyjából 1500 forintba kerülnek, a Doom 3-ért 3000-et kérnek el. Azt nem árt tudni, hogy mindegyik esetében be kell jelentkezni a Bethesda.net-re (ismeretlen okból), de az első bejelentkezést követően offline is játszhatók. Persze az internetezők kreatívkodtak egy kicsit, leginkább a Death Generatort használva.

Közben egyébként a PEGI adatbázisában felbukkant a Doom 64 PC-s és PS4-es változatának korhatár besorolása tegnapi megjelenési dátummal, erről azonban még nem nyilatkozott a kiadó. 

Címkék: #doom #bethesda
Platformok: Android iOS Nintendo Switch PlayStation 4 Xbox One
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)