Hirdetés

Dota 2 - hamarosan új hős mutatkozhat be?

|

A Dota 2 készítői utaltak rá, hogy gyakrabban szeretnének új hőst kiadni, az adatbányászok pedig lehet, hogy már meg is találták, ki lesz a következő karakter.

Hirdetés

Ma kezdődik a Dota 2 legnagyobb versenyének idei kiadása, így a rajongók nagy része valószínűleg az International 7 küzdelmeire tapad majd rá. De azért nem maradtak észrevétlenek a játék következő karakterének érkezését előrejelző nyomok sem.

Hirdetés

Tegnap például megjelent néhány érdekes Twitter-üzenet Matthew Bailey, a Team Secret igazgatója oldalán, ami egy, a készítőkkel korábban folytatott beszélgetésről szólt. Ezek szerint a Valve alapvetően elégedett a meta jelenlegi képével, a Dota 2 új játékosainak dolgának megkönnyítése mellett pedig elsősorban az új hősök kiadását szeretnék felgyorsítani. Vannak, akik azt sejtik, hogy az új karaktert még a VB alatt leleplezik, sőt, akadnak olyanok is, akik azt is sejtik, ki lehet a következő hős.

Egy májusi frissítésben már ott voltak egy "Sylph" nevű karakter hangjainak állományai is, aki sokak szerint a név alapján egy levegő szellem lehet, de ez már tényleg csak kollektív találgatás.

Ti mit gondoltok, milyen karakter érkezhet következőnek a Dota 2-be?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)