Hirdetés

Nemsokára kész játék lesz a Dota Underlords

|

A Valve legutóbbi alkotása hamarosan eléri az 1.0-s verziószámot, és ezzel együtt annak első szezonja is kezdetét veszi.

Hirdetés

Még tavaly júniusban vált letölthetővé és játszhatóvá a Dota Underlords korai hozzáférésű változata. A fejlesztők rengeteg frissítést és tartalmi bővítést adtak ki azóta a játékhoz, de még mindig nem tartunk ott, hogy késznek lehessen tekinteni. Ez azonban hamarosan változni fog, a csapat ugyanis bejelentette, hogy még március előtt kiadja a Season 1-es csomagot.

Hirdetés

Utóbbi, vagyis a Season 1 jelöli majd a Dota Underlords hivatalos megjelenését, mivel ezzel fogja megkapni az 1.0-s verziószámot. Ennek örömére teljesen átalakítják a játék kezelőfelületét, hozzácsapják a City Crawl módot új hősökkel és tárgyakkal egyetemben, továbbá befut az első Dota Underlords csatabérlet is. Ebből világosan kiderül majd, hogy mi a Valve valódi szándéka a játék monetizációját illetően.

A február végi szezonnyitás előtt még kapni fogunk egy tartalmi frissítést, ekkor csatlakozik egy további underlord a már meglévőkhöz. Egyébiránt a Valve megígérte, hogy kellő figyelmet fordít majd a játék promóciójára is, feltehetően azért, nehogy megismétlődjék az Artifact kudarca.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)