Hirdetés

Drágább lesz a Nintendo Wii

|

Igaz, a tervezett áremelés egyelőre csak az Egyesült Királyságra vonatkozik a gyengélkedő font sterling miatt.

Hirdetés

II. Erzsébet alattvalói számára néhány hónappal ezelőttig elképzelhetetlen lett volna, hogy nemzeti fizetőeszközüket lecseréljék a közös európai valutára. Miután az angol font a pénzügyi és gazdasági világválság hatására rég nem látott mértékben gyengült, egyre gyakrabban hallani olyan hangokat, amelyek az euró bevezetését szorgalmazzák.

smg-wii-1.jpg


A font sterling gyengülésének következtében a Nintendo merész lépésre szánta el magát: árat emel. A Wii rendszerek jelenleg mintegy 179.99 fontba kerülnek, a beszerzési ár 18-20 fontos emelése pedig kellemetlen helyzetbe hozhatja a kereskedőket. Vagy ráterhelik a vásárlóra, aki így lehet, hogy inkább eláll a konzol megvételétől, vagy nem építik be a fogyasztói árba, ám ebben az esetben komoly bevételkiesést lesznek kénytelenek elkönyvelni.

nintendo_wii.jpg


Ezzel egy időben azt is fontolgatja a japán óriás, hogy a briteknek szállított új játékszoftverek árát is megemelné. Azok, amelyek már megjelentek természetesen továbbra is változatlan áron lesznek elérhetőek.
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)