Hirdetés

Dragon Age 2 - A Mass Effect nyomdokain

|

A Dragon Age 2 több fontos tulajdonságát is megkapja a Mass Effectnek

Hirdetés

Most, hogy a magát igen szerencsésnek tudható Gameinformer lerántotta a leplet a Dragon Age 2-ről, nekünk is jutott a legfrissebb infókból.

Tetszik vagy nem; úgy tűnik a Dragon Age 2 újításait a BioWare házon belül szerzi be, vagyis olyan más játékokból kölcsönöz ötleteket, amelyek mát bizonyítottak. Ilyen például a Mass Effect. Egyike a visszaköszönő játékelemeknek, hogy a Dragon Age 2-ben a párbeszédeknél a lehetséges mondanivalók hagyományos, felsorolásos formáját a Mass Effect-féle kör veszi át, ami mostantól kis jelzéssel azt is mutatja majd, hogy a válasz mennyire számít mondjuk haragosnak, flörtölésnek, stb.

Amit már sokan kérdeztek; igen, itt is továbbvihetjük majd a mentésünket az első részből. Kicsit furcsa, hiszen egy teljesen új karakterrel indulunk a Dragon Age 2-ben, de állítólag az új sztori eleje és a régi legvége között lesz egy kis átfedés, így az akkori történések kihatnak majd új kalandjainkra. És még egy „apróság", hogy míg a PC-s verzió kisebb változtatásokkal de megtartja az előd harcrendszerét, addig az X360-as és PS3-as verziókban egy teljesen új, kontrollerre szabott megoldás váltja a régit. 2011. márciusában meglátjuk!

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)