Hirdetés

Dragon Age 3 új hőssel és gigantikus játéktérrel az arany középúton

|

Semmit sem mutatott még a BioWare a Dragon Age 3-ból, ám mindig szívesen beszél róla. A PAX-on sem esett másként.

Hirdetés

Aki Dragon Age 3 információmorzsákat szeretett volna kiéhezett fülemüleként felcsipegetni, annak az idei PAX-ról vétek lett volna hiányoznia. A fejlesztőcsapatból ugyanis a helyszínen tartózkodott Mike Laidlaw kreatív igazgató, Mark Darrah producer, Matt Goldman művészeti igazgató és David Gaider író, akik rajongói kérdésekre válaszoltak, továbbá a Dragon Age 2 fogadtatásáról és a Dragon Age 3 számára kijelölt új utakról is beszéltek.

A történettel kapcsolatban elárulták, hogy míg az első rész a Darkspawnok és a Blight megfékezéséről szólt, addig a második epizód új konfliktust szült. A Dragon Age 3-ban ezt az újfajta konfliktust (mágusok vs. templomosok) kell majd kezelnünk, a világot pedig saját magától megmentenünk. Miközben a két frakció totális háborúban esik egymás torkának nem kímélve a kívülállókat sem, a játékos távoli vidékekre utazik és szövetségeseket gyűjt, hogy meglegyen a hatalma a rendteremtéshez.

A fejlesztők elismerték, hogy a Dragon Age 2 felfedezhető területe lényegesen kisebb volt az Origins-hez képest, ezért a cél egy, az Origins-ban látottnál sokkal nagyobb világtérkép bebarangolhatóvá tétele.

Beszéltek arról is, hogy a Dragon Age világának megteremtésekor sokat merítettek Tolkien munkásságából, s bár remélik, hogy saját arculattal sikerült felruházniuk Thedast, nem kívánnak megszabadulni a tolkieni örökségtől. MMO egyáltalán nem szerepel a sorozattal kapcsolatos hosszú távú terveik között.

A következő Dragon Age 2 DLC-ben hozzányúlnak a harcrendszerhez, szeretnék elérni, hogy nagyobb jelentősége legyen a karakterek pozicionálásának és a tervezésnek. A kísérletezés azt a célt szolgálja, hogy eldönthessék, milyen legyen a harmadik rész harcrendszere.

A folytatásra megváltozik a party kezelése is. A csapattagok erősségeit és gyengéit figyelembe véve összeállítástól függően különféle party-bónuszokból részesülhetünk.

Társaink felszerelését újfent egyenként állíthatjuk össze, bármit lecserélhetünk, de ezeknek csak statisztikai hatása lesz, vizuális nem. Ahogy haladunk előre a történetben különféle szettek lesznek elérhetőek számukra, így korlátozott mértékben ugyan, de mégiscsak beleszólhatunk abba, hogy miként is nézzenek ki a lányok és a fiúk.

Ami a főhőst illeti, finoman arra utaltak a fejlesztők, hogy egy új szereplőt ismerünk meg és veszünk szárnyaink alá. Ugyanakkor Hawk története még korántsem ért véget, és azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy Kirkwall bajnoka, és a legendás Grey Warden találkozzék egy napon.

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)