Hirdetés

Két új Dragon Age 4 kép is érkezett, de mintha a fejlesztők csak trollkodnának

|

A BioWare producere úgy döntött, játszadozik egy kicsit a rajongók idegeivel a Twitteren.

Hirdetés

Egyelőre annyi biztos a Dragon Age széria kapcsán, hogy készül a következő felvonás, de egyelőre fogalmunk sincs, milyen lesz az új kaland, vagy mikor vághatunk bele. A napokban a BioWare és dolgozóinak közösségi csatornáin megjelentek bizonyos anyagok, de nem lettünk tőlük okosabbak.

Hirdetés

A BioWare-nél dolgozó producer, Mark Darrah feltöltött két képet a Twitter-oldalára, amelyek saját állítása szerint screenshotok a Dragon Age 4-ből, de sajnos kár örülni, mert úgy tűnik, egy szimpla poénról van szó, így gyakorlatilag semmit sem lehet látni rajtuk. Íme:

Persze a rajongók így is egyből rávetették magukat a friss anyagokra. Nem volt mit elemezni rajta, hiszen az első screenshot cenzúrázva van, leszámítva egy aprócska téglalapot, amelyen talán egy felhős égboltot és némi faágat láthatunk, de ebből nem igazán lehet következtetni bármire is. A második kép pedig még ennél is rosszabb, mivel a producer poénkodva elmondta, hogy némileg lecsökkentette a felbontását, hogy gyorsabban tölthesse fel azt, így a végeredmény egy szürke valami lett.

Nos, most valószínűleg nem Darrah a rajongók kedvenc BioWare-es fejlesztője, de lehet, hogy a legelvakultabb redditezők kikapargatnak valamit ebből is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)