Hirdetés

Már a megjelenés napján frissítenünk kell majd a Dragon Ball Z: Kakarotot

|

Már most elérhető a játékhoz kettő darab patch, amelyek együtt egész szép méretű frissítéscsomagot tesznek ki.

Hirdetés

Mindössze néhány napot kell már csak kibírnunk a megjelenésig, ugyanis a héten megérkezik a Dragon Ball Z: Kakarot, és visszatér Goku meg a többi bivalyerős harcos, hogy alaposan ellássák egymás baját a képernyőkön. Azonban nem árt felkészülni arra, hogy a nagy napon nem lesz elég feltepelíteni a játékot, egyből frissítenünk is kell azt.

Hirdetés

Nem ritka dolog, hogy bizonyos játékokhoz már a megjelenés napján elérhető egy-egy patch, amit feltelepítve sokkal kiforrottabb élményben lehet részünk. A Kakarot esetében is ez a helyzet, ám itt egyből egy 1.01-es és egy 1.02-es frissítést is fel kell tennünk, amelyek együtt nagyjából 11 GB-ot foglalnak, szóval elég tartalmasak lehetnek.

A javítások elméletileg a töltési időn módosítanak egy picit, helyreraknak néhány mellékküldetést, illetve egyéb apróságokat is tartalmaznak. Talán nem is akkora érvágás egy-két ilyen első napos patch, hiszen a fejlesztők így garantálják, hogy már az első perctől kezdve remek játékélményt kapjunk. Legalábbis remélhetőleg.

A Dragon Ball Z: Kakarot január 17-én, tehát most pénteken fut be PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Ti kipróbáljátok majd?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)