Hirdetés

Dragon Ball Z: Kakarot - nem csak Gokut irányíthatjuk majd

|

Bár a játék a Dragon Ball franchise ikonikus karakterére fókuszál, mások is komoly szerephez jutnak benne.

Hirdetés

A korábban Project Z néven ismert játék egy külső nézetes akció-RPG lesz, amelyben természetesen megjelennek a franchise legendás karakterei - a projektbe ráadásul besegít a franchise művésze, Akira Toriyama is. Az E3-as bemutatkozás után kiderült, hogy a játék fókuszában Goku története áll majd, ugyanakkor a többi szereplő sem szorul a partvonalra. 

Hirdetés

Az már Toriyama korábbi nyilatkozata alapján világossá vált, hogy az egyes karakterek olyan történetszálakat is kapnak, melyek nem voltak benne az eredeti mangában, viszont a hivatalos Dragon Ball kánon részei lesznek. Ehhez igazodik a legújabb információ is, miszerint Gokun kívül másokat is irányíthatunk majd, például Gohant, Piccolót és Vegetát. Egyelőre nem tudni, hogy rajtuk kívül mások felett is átvehetjük-e az irányítást, de azt igen, hogy Krillin, Yamcha, Tien Shinhan és Chiaotzu fel fognak bukkanni támogató karakterekként, vagyis segítségül hívhatjuk őket harc közben. Különböző képességekkel fognak segíteni, Yamcha például provokálni tudja majd az ellenfeleket, hogy inkább rá figyeljenek, ne pedig a játékos harcosára. 

A Dragon Ball Z: Kakarot valamikor 2020 elején jelenhet meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra, addig bizonyára további információkat is kapunk majd.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)