Hirdetés

Öt éve nincs közöttünk Gyu

|

Dragon György, vagy a GameStar közössége számára Gyu 2015. január másodikán hagyta itt ezt a világot.

Hirdetés

Bocsánat, személyes leszek, hiszen nagyon közeli barátomról van szó. Nem szokásom halálok évfordulójáról megemlékezni, általában az elhunytak esetében is az életüket szeretem felidézni, nem pont az utolsó napjukat ezen a Földön. De valahogy minden újévi mámor másnapján, január másodikán elemi erővel csap fejbe az emlék, amikor a semmiből egyszer csak érkezett egy megdöbbentő telefonhívás. Pedig két nappal korábban még pont beszéltünk - Gyu azt mesélte, kicsit megfázhatott, nincs igazán jól, de majd szépen átalussza magát az új évbe a macskájával, aztán beszélünk hamarosan, mert van egy csomó új terve, egy rosszabb időszak után újra tele van ötletekkel, várja egy új játék, melynek fejlesztésében részt vett, egy utazás vissza Dél-Amerikába, és talán egy új szerelem is. Ezek után sokkolt, hogy ezt a kis meghűlést már pont nem bírta el a szíve...

Hirdetés

Gyu és én még jóval a GameStar-idők előtt barátkoztunk össze, és "ő az oka" annak is, hogy először a magazin környékére kerültem. Igazi reneszánsz ember volt, újságíró, regényíró, zenész, rádiós, de legfőképpen egy olyan Ember (így, nagybetűvel), akinek az összes tevékenységén átsütött a személye. Persze, csináltuk együtt a régi GSTV Másvilág adásait, jártunk külföldi kiállításokra és játékbemutatókra, de akkor is azt láttam rajta, hogy akkor van igazán elemében, amikor az olvasókkal beszélgethet az életükről, segíthet nekik a legapróbb bajukban, tanácsokat adva, vagy csak csendben hallgatva őket, mindenkinek kedvesen, türelmesen válaszolva.

Az Űrcsilliárdos című regényét hosszú éveken át pofozgatta, szinte kiadni sem merte - meg volt róla győződve, hogy még mindig nem az igazi, hiába mondtam minden előzetes részlet elolvasása után, hogy a boltokba vele. Bár nem volt hivatásos, "tanult" zenész, az instrumentális szerzeményeiben is csomó lélek volt - és ezeket is alig akarta közzé tenni, hivatalos kiadásban egy lemeze sem elérhető, csupán interneten jelentek meg. Ilyen volt - az alkotásért alkotott.

Ha tehetitek, üssétek fel az Űrcsilliárdost, nézzetek meg néhány régi GSTV felvételt, tele van vele a YouTube, és koccintsunk virtuálisan együtt egy Dr. Pepperrel, ha már ennyire imádta. Hiányzol, "brotha".

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)